A Magyar Hírlapnak a kereszténydemokrata politikus azt mondja, nyolc év alapján nem lehet megítélni az oktatásügy eredményeit, ahhoz legalább egy-két évtized kell. Ha mégis értékelnie kell, akkor Hoffmann Rózsa a kormány oktatáspolitikai céljaira erős jelest, a kivitelezésre jót, helyenként közepest adna. A volt államtitkár szerint a közepes és jó osztályzat azért jár, mert jó ügyeket rosszul kommunikáltak.
Nem sikerült elfogadtatni a pedagógus-életpályamodellt, megértetni, hogy a közoktatási intézményeknél, ők nem államosítottak,
csak az oktatás irányítását, fenntartását vettük központi kézbe. A cél a leszakadás megállítása, a tanulmányi esélyek kiegyenlítése volt, vagyis hogy ne attól függjön egy-egy gyermek életesélye, hogy iskolájának fenntartója milyen pénzügyi és humán erőforrásokkal rendelkezik.
Hoffmann Rózsa szerint az oktatás gyors megváltoztatásáért meg kell reformálni a tanárok képzését, továbbképzését, nem szabad abszolutizálni a tankönyvek és a Nemzeti alaptanterv szerepét, amelynek elkészítése az egyik legnehezebb feladat. Régi és jogos elvárás a tananyag csökkentése, de a finn minta, az irodalom elhagyása nálunk elképzelhetetlen,
hiszen a magyar nyelv és irodalom, valamint a történelem ismerete nemzettudatunk alapja, kiiktathatatlan az oktatási rendszerünkből.
A kormánypárti politikus hosszan sorolja, milyen érvek szólnak egy-egy tantárgy mellett, majd jelzi, a terheik csökkentéséért tüntető diákok akcióit politikaiknak tartja.
Nem tudom komolyan venni azt a diáktüntetést, ahol több a felnőtt, mint a tanuló, és ahol a szakszervezet elnöke hangos szóval kormányváltás mellett agitál, a diákok nagy része meg azt sem tudja, hogy miért ment oda, hacsak a jó buliért nem.
A gyerekek véleményére figyelni kell, enélkül nincs jó pedagógiai munka, de a tanulói „terhelés” negatív, rossz üzenetű szóösszetétel, az ellen tiltakozik, bár elismeri, az mindig probléma volt, bár a Nemzeti alaptantervből nem következik szükségképpen.
Azt azonban tudni kell, ha a gyerekektől elvárt munkát radikálisan csökkentenénk, azt Magyarország következő évtizedeinek jelentős színvonalesése követné.
Oktatáspolitikusként sem ért egyet azzal, hogy a kormánynak a bevándorlás helyett az oktatással, egészségüggyel kellene foglalkoznia, mert az égetőbb kérdés.
Ha Magyarország megnyitná a kapuit a népvándorlás előtt, teljesen fölösleges lenne szakpolitikai kérdések részleteiről vitatkoznunk, mert szuverenitásunkat elveszítve, ránk kényszerített forgatókönyvet kellene követnünk.
Bár a parlamenti munkától visszavonul, pártcsaládját később is segíti.
