A veronai busztragédiában érintettektől pszichológiai szakvéleményt kért a biztosító, amit a gyászolók az ügyvédjük által kiválasztott szakértő segítségével csináltatták meg, majd csatolták a kártérítési igényük benyújtásakor. A biztosítónak azonban ez nem felelt meg, emiatt elmeorvosi szakértőt rendelt ki, írja a Blikk.
A lapnak az egyik hozzátartozó arról beszélt, természetesen próbálnak együttműködni, de mindenkit felháborít, hogy sem a gyászukra, de még a nehéz időszakot élő gyerekekre sincsenek tekintettel.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) a Blikk megkeresésére nem kívánt reagálni az információkra, de figyelmükbe ajánlották korábbi közleményüket, amelyben azt írták, kiemelten kezelik a veronai baleset károsultjainak ügyét.
Dr. Kosdi Kornél ügyvéd közölte, peren kívüli eljárásnál a biztosítónak joga van pszichológiai véleményt kérni, hogy a sérelemdíj mértékét megállapítsa, amit az általa választott elmeorvossal is felülvizsgálhatja.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Vigili Del Fuoco