Belföld választás 2018

Begyújtotta a kampányrakétákat a Jobbik

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2018. 02. 20. 16:12

Bemutatta a Jobbik a választási programját és közölték, hatalmas plakátkampánnyal jelentkeznek hamarosan.
Korábban a témában:

Publikálta a választási programját a Jobbik – írja a Hvg.hu. A „Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel” című dokumentum 67 oldalas lett, ebben a Jobbik „egy, a népnek valóban felelősséggel tartozó leendő kormánypártnak” nevezi magát, ami csak egy kiforrott szakmai programmal kérheti az emberek bizalmát. Hozzáteszik:

A Jobbik készen áll a kormányváltásra, és készen áll a kormányzásra is.

Eközben arról ír a HírTV oldala, hogy Jakab Péter Jobbik-szóvivő elmondta, hiába veti be ellenük a Fidesz a teljes közigazgatást, fognak plakátolni. Jakab szerint minden korábbinál nagyobb plakátkampányt indítanak, amit a következőképp indokolt:

Az elmúlt hónapokban a Fidesz minden eszközt bevetett hogy eltiporja a Jobbikot. Bevetették a plakáttörvényt, a rendőrséget, a kormányhivatalt, az ÁSZ-t, és nem tanulták meg, hogy az aljas támadásaik nem megtörnek, hanem megacéloznak, és megsokszorozzák az elszántságunk.

(Kiemelt kép: Benke Ágnes/24.hu)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2015. március 16.
Farkas Flórián, a Fidesz képviselõje az Országgyûlés plenáris ülésén 2015. március 16-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Farkas Flórián tényleg „ment a lecsóba”

Kommentek

Budapest, 2015. március 16.
Farkas Flórián, a Fidesz képviselõje az Országgyûlés plenáris ülésén 2015. március 16-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.