Belföld

Elios-ügy: Nagy pénzt vett ki Tiborcz, de most Simicskával fizettetnének

Nem talált tökéletes megoldást Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a 13 milliárd forintos problémára, ami az egy időben a miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségében álló Elios Innovatív Zrt. miatt kerekedett. Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF ennyi uniós támogatás visszafizettetését javasolja, mert – mint cikksorozatunkban bemutattuk – szervezett csalás nyomaira bukkant az Elios által elnyert közvilágítási projekteknél. Lázár hétfőn Hódmezővásárhelyen rögtönzött sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Közgép volt a cég tulajdonosa, a felelősséget is neki kell vállalnia. Azaz a Simicska Lajos érdekeltségében álló útépítő vállalattal fizettetné vissza az ebül szerzett uniós támogatást.

A módszer, ha egyáltalán kivitelezhető, közel sem tehermentesíti az államkasszát, mivel az OLAF által vizsgált 35, egytől egyig szabálytalannak talált projekt közül mindössze háromnál esett a Közgép-érára a felhívás kiírása, vagy az Elios-szal való szerződéskötés. Ez a 13 milliárd töredéke. Egyebekben bárki tulajdona volt is, Lázár felsőfokon beszélt az Elios hódmezővásárhelyi munkájáról. Ez volt Európában az első, teljes városra kiterjedő LED-es korszerűsítés. Az OLAF a hódmezővásárhelyi projektnél a közbeszerzési törvény durva megsértését állapította meg több rendben, Lázár szerint viszont a közvilágítás korszerűsítésére „büszke lehet az önkormányzat” és „a város jól járt”.

Ami a tulajdonviszonyokat illeti, a Tiborcz és barátja, Erdei Bálint által alapított Eliosban valóban tulajdonos volt 2010-től egy Simicska-érdekeltség, az E-OS Energiakereskedő Zrt. Erről az OLAF se feledkezett el – Lázár állításával szemben –, az Elios tényleges tulajdonosai között, 56 százalékos részesedéssel  fel is tüntette, megemlítve, hogy az E-OS a Közgép tulajdonában áll. Az Opten céginformációs adatbázisa szerint a Simicska-érdekeltség 2013. június 3-ig volt tulajdonos az Eliosban, majd visszatért a két alapító, Erdei Bálint és Tiborcz István. Igaz, nem a saját nevükön, hanem két vagyonkezelő vállalkozáson keresztül: Tiborcz a Green Investments & Solutions Kft.-vel, Erdei a Green Universe Kft.-vel képviseltette magát.

Ugyanakkor Tiborcz István valójában egy pillanatra sem engedte el az Elios kormányrúdját: mindvégig ott ült az igazgatóságban, akkor is, amikor a tulajdonosi jogköröket a Közgép gyakorolta.

A szerződéseken tehát valóban nem az ő aláírása szerepelhet, a Közgép-éra döntéseiben viszont éppen annyira részt vehetett, amennyire egy igazgatósági tagnak lehetősége van erre. Tiborcz István befolyásáról Lázár maga mondta el egy tavaly novemberi Kormányinfón, hogy

Tiborcz Istvánt ismerem polgármester koromból. (…) Közösen találtuk ki, hogy Hódmezővásárhelyen hogy fogjuk a közvilágítást modernizálni, ami nagyszerű program volt.

Lázár János 2002 és 2012 között volt Hódmezővásárhely polgármestere, magyarán Orbán Viktor veje már az Elios közgépes időszakában is mélyen beleásta magát a cég ügyeibe. A Tiborcz-üzlettárs Erdei Bálint így tekintett vissza együttműködésükre és a munkamegosztásra: „én sokkal inkább az operatív irányítással foglalkoztam, István pedig a stratégia finomhangolásával”.

Simicska rossz döntése, Tiborczék félmilliárdja

Az Elios szekere már 2011-ben jól futott: erre az üzleti évre 100 millió, 2012-re 200 millió forint osztalékot fizetettek, ám ez a 300 millió forint gyakorlatilag aprópénz volt a Közgép akkori, tízmilliárdos közbeszerzési projektjei mellett.

Az igazán nagy pénzek 2013-ban és 2014-ben kezdtek el ömleni a vállalkozáshoz, a 2013-as évre azonban Simicskáék nem vették ki a jussukat, a közgyűlési jegyzőkönyv szerint „a társaság 2014. évre kitűzött céljai elérése érdekében”. A 2014-es üzleti évnek – immár Simicska Lajos nélkül, de az oligarcha nagylelkű számviteli döntésének köszönhetően – teli tömött kasszával vágott neki az Elios.

A mérleg szerint több mint 98 millió forint volt az eredménytartalékban és 21,4 millió forint adózott eredményt hagyott a pénztárban Simicska.

Az Elios székháza. Fotó: 24.hu/Karancsi Rudolf

A nyilvánosan elérhető cégadatokból természetesen nem derülnek ki az üzleti megfontolások, azonban a pénztárban hagyott közel 120 millió forint és az oligarcha kívülállók számára érthetetlen visszavonulása sokaknak feltűnt. Ami biztos:

Simicska Lajos és a Közgép távozása után néhány héttel Tiborcz házasságot kötött Orbán Viktor lányával, Ráhellel.

Simicska Lajos tehát nem vett ki pénzt a cégből, visszaadta azt Tiborcznak és Erdeinek, pontosabban az ő cégeiknek – éppen akkor, amikor igazán beindultak az uniós forrásokkal futó közvilágítási projekte. A régi-új tulajdonosok viszont nagyot kaszáltak. A tömve hagyott kassza még nagyobbra duzzadt a közbeszerzési megbízásokkal, a 2014-es évben már 470 millió forint volt az adózott eredmény, és ezt ki is fizettek a tulajdonosoknak osztalékként. Természetesen nem közvetlenül Tiborcz Istvánnak.

Mennyi pénz került Tiborczhoz?

Amikor a 470 millió forint kifizetéséről döntöttek, már a Green Investments & Solutions Kft. volt az Elios egyik részvényese, amint ez az OLAF adataiból és a cég akkori éves beszámolójából is kiderül, 50 százalékos arányban. A Green Investments 2014-es mérlegében az áll, hogy nulla saját árbevétel mellett 447 millió forint nyereséget ért el, a legnagyobb részt „kapott osztalék” címén szereplő bevételből.

A 471 millió forint osztalék kifizetésére úgy volt mód, hogy a padlást is lesöpörték, a korábbi eredménytartalékból tettek a nyereséghez 24 milliót. A Green Investmentben az egyetlen tulajdonos pedig ebben az időben Tiborcz István volt.

Tiborcz 2015-ben – állítólag a családját ért támadások miatt – eladta a Green Investments nevű cégét a Paár Attila érdekeltségében lévő West Hungária Bau csoportnak, ami leginkább a Várkert Bazár hosszúra nyúlt és drága felújításáról lehet ismerős, számos egyéb gigászi közbeszerzési siker mellett. A vételár nem ismert, de valószínű, hogy nagy szám állhatott a számlán, hiszen az Elios értékes vállalkozássá nőtte ki magát: 2015-ben a mérleg már 972 millió forint adózott nyereséget mutatott, amit ki is vettek osztalékként.

Tiborcz István érdekeltsége tehát egy tömött kasszájú, sikerre ítélt Eliost vett át Simicskától és néhány hónap múlva csaknem félmilliárd osztalékból részesedhetett. Az pedig már a miniszterelnök vejének Paár Attilával közös titka, hogy mekkorát szakított Tiborcz, amikor eladta a részesedését a Simicska Lajos fénykorához hasonlóan közpénzes tendereken hasító milliárdos cégének.

FRISSÍTÉS

A G7 cikke időközben megjelent cikke új adatokkal szolgált az ügyben: Tiborcz István több milliárd forinttal gazdagodott, amikor eladta az Elios Zrt. felét. A miniszterelnök veje a korábbi információkkal szemben nem vett ki osztalékot a vállalatból, viszont cégbírósági iratok alapján az Elios eladásán kevés híján 3 milliárd forintot kereshetett.

 

A cég a 2013-as profitot nem fizette ki tulajdonosainak, míg a 2014-es nagy részét igen, de az erről szóló döntés előtt néhány nappal Tiborcz megvált a részesedésétől. Első ránézésre tehát úgy tűnhet, hogy az Elios-üzlet legnagyobb nyertese Paár Attila, valójában azonban ez nem teljesen állja meg a helyét. A kivett osztaléknál jóval nagyobb összeg cserélhetett gazdát ugyanis akkor, amikor a WHB megszerezte Tiborcz István 50 százalékos részesedését. Paár és Tiborcz üzleti kapcsolata ezzel nem szakadt meg: Tiborcz nem sokkal később később, miután felvett egy nagyobb magánhitelt a Gránit Banktól, többségi tulajdonos lett a WHB-csoport egyik cégében, a WHB Ingatlan Kft-ben.

 

A G7 cikke itt olvasható.

Kiemelt képünkön Tiborcz István és Orbán Ráhel egyházi esküvője. Fotó: MTI / Burger Barna

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik