Völner Pál, az igazságügyi miniszter helyettese szerint „a modern kor talárt öltő zsoldosai” igyekeznek beavatkozni a magyar igazságszolgáltatásba. A fideszes politikus szerint ők „jogvédőnek nevezett szervezeteknek” dolgoznak, javarészt külföldről finanszírozzák őket, és „többüket Soros Györgyhöz lehet kötni”. A miniszterhelyettes a Magyar Időkkel osztotta meg ezeket a gondolatait.
Különös ostrom alatt áll a magyar igazságszolgáltatás
– erre jutott Völner, aki szerint az elmúlt hónapokban veszélybe került a bíróságok függetlensége. A fideszes arra lett figyelmes, hogy „magukat civilnek nevező, valójában külföldi érdekeket szolgáló szervezetek”, „idegen szempontokat képviselő szereplők” igyekeznek átalakítani a magyar joggyakorlatot, megváltoztatni a hazai jogi hagyományokat.
Az ilyen résztvevők magyarországi működését minden körülmények között meg kell akadályozni
– jelentette ki magabiztosan Völner.
A Magyar Idők-cikkben egyetlen szervezetet sem neveznek néven, de nyilvánvalóan a TASZ-ról, a Magyar Helsinki Bizottságról, és más, a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott szervezetekről beszélt a fideszes politikus.
A fenti súlyos állításokat egyetlen konkrét példával igyekszik a cikk alátámasztani:
Illetve valamiért az is előkerül, hogy „többször támadás érte az Országos Bírói Hivatal elnökét, Handó Tündét”. Akit egyébként nemrég puccsolt meg lényegében az Országos Bírói Tanács.
Ebben az egész katyvaszban annyi a lényeg, hogy Völneren keresztül azt üzenik Orbánék, hogy
Ugyanebben a Magyar Időkben Budaházy György azt mondja egy interjúban, hogy a bíróság a balliberális világ egyik utolsó bástyája.
Kiemelt kép: Bruzák Noémi/MTI