Belföld

Belemukkant a kormány az OLAF-botrányba

A 24.hu nemrég megszerezte az Elios Zrt. közvilágítási tendereinek vizsgálatáról szóló OLAF-jelentést. Ez a jelentés vizsgálja a miniszterelnök vejének gyanús közbeszerzéseit, és ez az a jelentés, amelyet a kormány nem akart kiadni.

Ami nem véletlen, hiszen a jelentésben olyan állítások vannak, minthogy az Elios a közbeszerzések során szervezetten csalt, valamint felvetik azt is, hogy ez akár a bűnszervezetben való részvételnek is megfelelhet a magyar törvények szerint.

Amit a magyar rendőrök nem találtak Orbán vejénél, előásta az OLAF
A Tiborcz-cég Elios egyik vezetőjén keresztül előre egyeztetett Szekszárd fideszes irányítóival a közvilágítási pályázatról.

A kormányzati kommunikáció az ügy kirobbanásakor Bajnai Gordonra próbálta kenni a dolgot, ami nem volt egyszerű, hiszen a tenderek nagy része jóval 2010 után zajlott le. Utána Simicska Lajos jött, aki egy időre átvette céget Tiborcztól, de utóbbi tag maradt az igazgatótanácsban.

Ez sem volt valami jól kitalált védekezés, hiszen Simicska most elvileg közellenségnek számít a kormány szemében, akkor valahogy csak meg kell indokolni, hogyan üzletelhetett évekig a miniszterelnök vejével. Illetve ha Simicskáé volt a cég, akkor a kormány szerint Simicska is ártatlan, vagy csak Tiborcz, akié szintén volt a cég. Ha pedig bűnös, akkor Simicska Orbán vejével csalt együtt?

Aztán Lázár János jelentette ki, hogy nincs szó bűnszervezetről a jelentésben, pedig egyébként van. 

Mostanra odáig jutottunk, hogy a kormánynak nincs álláspontja az OLAF-ügyről. Tuzson Bence szóvivő vasárnap egy sajtótájékoztatón hosszas kérdezésre végül azt mondta,

Magát a jelentést egészen addig nem szeretnénk kommentálni, amíg az Európai Bizottság nem alakította ki ezzel kapcsolatban az álláspontját, és amíg ilyen álláspont nincsen, addig a kormánynak is csak az a határozott álláspontja, hogy mindenkinek – tulajdonosi szerkezettől függetlenül, igazgatósági tagságtól függetlenül – törvényesen kell eljárnia. Azokat az ügyeket, amiket egyszer már megvizsgáltak, meg lehet vizsgálni még egyszer, természetesen állunk elébe, kampány van, de a törvényességhez természetesen nem férhet kétség.

Amiben az a vicces, hogy most épp arra a Brüsszelre hivatkozva próbálnak meg halogatni, amelyet évek óta meg szeretnének állítani. Miközben egyébként az OLAF az EU szervezett bűnözéssel foglalkozó hivatala, és ők egyértelmű ajánlásokat tettek a jelentésben. Brüsszel jelenleg a magyar hatóságok vizsgálatára vár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik