2018. február 8-án a Liszt Ferenc Repülőtéren ékszerek és egy parfümök tűntek el egy utas poggyászából – derül ki a Rendőrség honlapjáról. A police.hu szerint „a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói megvizsgálták az utas járatának kiszolgálási körülményeit, annak kezdő és záró időpontját, valamint a rakodási folyamatban résztvevő személyeket”, majd
A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 25 éves vecsési M. Márk és a 22 éves monori E. Bence vált megalapozottan gyanúsítható a lopás elkövetésével. A rendőrök 2018. február 10-én hajnalban házkutatást tartottak a két gyanúsítottnál, és megtalálták az eltulajdonított parfümöt és ékszereket.
A két férfit a rendőrök a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták, majd lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük.
Mostanában több problémás eset is történt Ferihegyen: mint azt korábban megírtuk, január 19-én több utast is megloptak a reptéren. Egyikük, egy koreai utas a világ legrosszabb repterének nevezve a budapestit. Az ügy nyomán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium soron kívüli hatósági ellenőrzést rendelt el a ferihegyi repülőtéren működő földi kiszolgálóknál.
Tegnap pedig arról számoltunk be, hogy a friss páros Grand Slam-győztes Babos Tímea táskáját kinyitották és szétszabdalták a reptéren.
FRISSÍTÉS: Időközben Babos Tímea a Facebookon köszönte meg a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetőségének és munkatársainak, hogy megtalálták az ellopott tárgyait.
Nagy mosoly ma reggelre!😊Házkutatás során megtalálták az ellopott tárgyaimat tegnap.Hálás köszönet a Repülőtéri Rendőr…
Közzétette: Babos Tímea – 2018. február 9.