Közélet

Reagált a Budapest Airport a ferihegyi bőröndlopásokra

Január 19-én több utast is megloptak a budapesti Liszt Ferenc reptéren. Egyikük, egy koreai utas a Budapest Airport Facebook-oldalára megírta történetét, a világ legrosszabb repterének nevezve a budapestit.

A Budapest Airport közleményben reagált a történtekre. Ebben a konkrét esettel kapcsolatban nem nagyon írnak, de hosszú írásukban valószínűleg erre reagáltak.

A Budapest Airport a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nyújtott szolgáltatásokat érintő minden hiányosságot, mulasztást nagyon komolyan vesz. A közelmúltban megjelent, poggyászlopási esetekkel kapcsolatos állításokat természetesen mi is hallottuk, olvastuk. Mielőtt ezekre részletesen reagálnánk, tájékoztatjuk utasainkat, hogy a Társaságunkhoz bejelentett poggyászlopási esetek száma a 2016-os kilencvenkettőről tavaly ötvenháromra csökkent. 2017-ben a Budapest Airport Zrt. poggyászkezelő rendszerébe több mint 3 millió csomagot vettek fel a légitársaságok, illetve a velük szerződésben álló földi kiszolgáló szervezetek, vagyis a rendszerben kezelt csomagok 0.002 százaléka lehetett érintett.  A poggyászlopások, illetve a csomagok károsodása így szerencsére nagyon ritka, de természetesen tisztában vagyunk vele, hogy e téren egyetlen eset sem elfogadható.

A teljes poszt itt érhető el.

(kiemelt kép:mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik