Iszom egy kávét, elég húzós volt ez a nap.

Mi történt?

Négyig órám volt. Ebből három matek.

Mindent értek. Mit szólsz ahhoz, hogy levették a videót, amiben az Echo TV műsorvezetője próbált oktatni?

Érdekesnek találtam. Ha ezt egy műsorban meg lehetett csinálni, akkor szerintem annak is bele kéne férnie, hogy az fenn is maradjon. Egyébként nagyon a visszájára fordult az egész interjúnak a hatása.

Közharag lett belőle.

Nagyon durván. Hozzám is érkeztek negatív visszajelzések, azokból sajnos viszonylag kevés volt a tartalmas vagy konstruktív. Ritka volt, hogy bármit is kifogásoltak volna, olyan üzenetet is kaptam, amiben annyi állt, hogy „lúzer”. De rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, és sokkolt, mennyire felkapott lett ez az interjú.

A tanáraid is megveregették a vállad?

A két leggyakoribb reakció az volt, hogy egyrészt felháborította őket a műsorvezető viselkedése, másrészt gratulálnak, azt mondják, hogy jól csináltam és sikerült megőriznem a hidegvért és a stílust, így nem lett belőle üvöltéspárbaj.

Nem volt egyetlen olyan pont sem, amikor kicsin múlt, hogy felemeld a hangod?

Sok olyan pont volt, amikor éppen nem szívesen ültem ott vagy szívesen beszéltem volna indulatosabban, de úgy éreztem, hogy egy több ezer embert képviselő szervezettel a hátam mögött ezt nem tehetem meg. Nyilván egy elképesztően frusztráló, feszült környezetről beszélünk, de ami igazán zavart, hogy kiábrándító volt.

Mit vártál az Echo TV-s interjútól?

Nem arra számítottam, hogy megbeszéljük, hogy minden jó, kezet rázunk, aztán hazamegyek. Arra készültem, hogy egy kritikus hang fog engem fogadni, és tartalmas, konstruktív vitát fogunk folytatni. Ez nem történt meg, teljesen elmentünk egymás mellett sajnos, és úgy éreztem, hogy ahelyett, hogy az én véleményem érdekelte volna a műsorvezetőt, inkább elmondta a sajátját.

Mit válaszolnál, ha újra meghívnának?

Ha a Független Diákparlament alapelveit követjük, akkor nem fair, ha csak olyan „baráti” médiumokhoz megyünk el, ahol támogatnak minket. Ha tartalmi vitát szeretnénk, akkor az nem egy jó út.

Nem szívesen mennék vissza az Echo TV-be, de visszamennék.

Mással sikerült konstruktív vitát tartani az elképzeléseitekről?

Szerencsére igen, annyira azért nem tragikus a helyzet, hogy ne lennének ilyen emberek. Sok üzenet kaptunk például azzal kapcsolatban, hogy miért tüntetünk, miért kell ehhez az egészhez tüntetés. Ilyenkor elmondjuk, hogy azért csináljuk, mert ez a véleménynyilvánítás egy módja, figyelemfelhívás, és mi sem az egyik napról a másikra találtuk ki, hogy tüntetni szeretnénk.

Hanem?

Négy éve létezik a Független Diákparlament, négy éve adunk be minden évben javaslatcsomagokat, egyikre sem érkezett még érdemi válasz. Az elsőre kaptunk egy semmitmondó reakciót, azóta pedig semmilyen tartalmi egyeztetés nem történt. Azért volt a demonstráció és a „Ne menj suliba!” akció, mert a diákoknak nincs ennél komolyabb vélemény nyilvánítási eszköze, ezzel tudjuk a legjobban hallatni a hangunkat.

A javaslatcsomagok készítésében csak diákok vettek részt?

A diákparlamenti javaslatcsomagot minden évben a nagyjából 120 fős plénum állítja össze. A legtöbb képviselői mandátumot a középiskolás diákok kapják, de vannak tanári, hallgatói, és szülői képviselőink is, hogy az oktatás minden szereplője képviseltetve legyen a munkában.

Hány ember munkájáról beszélünk?

Ezt nehéz megmondani, egy évben 120 képviselő kap mandátumot, azt pedig, hogy hányan vannak, akikkel ők közvetlenül és közvetetten együttműködnek, nem tudom megbecsülni.

Tehát azok is eljuttathatják az ötleteiket nektek, akik vidéken tanulnak és nem tudnak feljönni tüntetni.

Igen, a szervezeti profilunk nagyon komoly része, hogy egy átfogó szerveződés vagyunk, nem egy budapesti elit diákszervezet. A képviselőink régiónként vannak megosztva, és nagyon sok üzenetet kapunk az egész országból, sokszor támogatás, sokszor vita, és sajnos talán a legtöbbször segélykérés céljából. Ez előfordul, hogy jogsegélyt jelent, de sokszor csak meg akarják osztani az állapotokat.

Nemrég például kaptunk egy képet egy borzasztó állapotban lévő iskolai mosdóról, ami hivatalosan három éve fel van újítva.

„Magasról tesznek a véleményünkre” – ezért tüntetnek ma a diákok

Várhatóan több ezer diák vonul ma az utcára. Elegük van a felesleges etikaórákból, a napi két testnevelésből, de a legjobban abból, hogy semmibe veszik őket. A szervezőkkel beszélgettünk.

Visszatérve a múltkori tüntetésre, milyen elvárásokkal mentél oda és milyen tapasztalatokkal jöttél el onnan?

Alapvetően nagyon büszke vagyok erre a megmozdulásra, hiszen nagyjából ötezer ember volt jelen, nem voltak zavargások vagy bármi ilyesmi, mindenki kulturáltan vett részt az eseményen. Nagyon élveztem a beszédeket, örültem, hogy én is el tudtam mondani, amit szerettem volna, utána pedig hasznos beszélgetések alakultak ki az emberek között, és szerintem elérte azt a visszhangot is a közéletben, amire számítottunk. Csalódás, hogy nem érkezett reakció a minisztériumtól, pedig mi meghívtuk Balog Zoltánt, hogy propagáljuk a párbeszédet. Egyetlen levél érkezett tőlük, ami arról szólt, hogy ők a célunkkal egyetértenek, de az eszközzel nem.

Tehát három éven keresztül nem válaszoltak a felvetéseitekre, majd most közölték, hogy lenne erre más módszer is.

Igen. Az első év volt az egyetlen, amikor legalább egy tárgyalást sikerült elérnünk, ekkor az Emberi Erőforrások Minisztériumában végigmentünk a pontokon, majd a megadott határidő után kaptunk egy választ, amiben gyakorlatilag az összesről elmondták, hogy nem jó. A következő két évben már csak annyit írtak, hogy létezik az Országos Diákparlament, és foglalkozik ezekkel az ügyekkel. Ez volt a válasz több mint száz diák éves munkájára. Az Országos Diákparlament pedig egy olyan szervezet, amely háromévente összeül, mi pedig úgy gondoljuk, hogy ilyen formában nem lehet oktatáspolitikáról tárgyalni. Arról nem is beszélve, hogy volt már rá precedens, hogy valaki fel akart szólalni egy ilyen ülésen, és elnémították. Az egyik volt képviselőnk el akart mondani egy beszédet – amit aztán elolvastunk, egy teljesen korrekt és kritikus beszédről van szó –, de nem kapott lehetőséget. Sajnos vannak ilyen tapasztalataink, de továbbra is fogjuk folytatni a munkát, mert úgy érezzük, hogy ez a kötelességünk. Ha valaki belegondol abba, hogy mit csinálunk, majd összeegyezteti ezt azokkal a vádakkal, hogy mi lusták vagyunk, akkor láthatja, hogy ez teljesen abszurd. Ez pluszmunka, nem egy fizetett munka, nem egy feltétlenül hálás munka, és nagyon sok időt és energiát igényel, ezt egy lusta diák nem csinálná.

Ha éveken keresztül semmilyen visszajelzést nem kaptatok, mi motivál, hogy tovább csináljátok?

Egyrészt a cél, másrészt, hogy voltak olyan javaslataink, amik közéleti nyomásra megvalósultak. Például az első nyelvvizsga ingyenessé tétele a mi egyik javaslatunk is volt, üdvözöltük is, amikor a kormány bevezette. Tehát azt se lehet mondani, hogy kormányellenesek lennénk, mert mi csak oktatáspolitikával foglalkozunk, a mindenkori kormány oktatáspolitikájával. Motivál az is, hogy érezzük a társadalmi támogatást, nagyon sokszor elmondják nekünk, hogy köszönik, hogy ezt csináljuk, hogy kiállunk az oktatásért és a jövőért.

Ez nem is rólunk szól már, azok az intézkedések, amikért mi dolgozunk, már nem minket érintenek majd, hanem az utánunk jövőket. Ha pedig mi nem csináljuk, akkor ki csinálja?

Örömmel folytatjátok a tüntetésszervezést?

Az a helyzet, hogy nem. Szeretném, hogyha nem lenne miért tüntetnem, szeretnék visszamenni tanulni, és szeretném ezeket a pluszórákat pihenésre szánni. Nagyon örülnék, ha nem kéne miért tüntetnem, és folytathatnánk a diákparlamenti munkánkat. A tüntetés a végső, leghangosabb módszer arra, hogy hallassuk a hangunkat. Nem azért járunk tüntetni, mert nincs jobb programunk, hanem azért, mert nagyon fontosnak tartjuk ezeket a problémákat, és nem látjuk azt, hogy meg akarnák hallani a hangunkat. Amennyiben nem történik érdemi változás, akkor mindenképpen folytatjuk, mert minden elvesztegetett hónap hatalmas veszteség. Azért adtunk a miniszterelnöknek is határidőt, mert ezt nem lehet tovább halogatni.

Az Oktatási Minimumról mi a véleményetek?

Nagyon sok pontban egyetértünk vele, és a pártoktól függetlenül az egy nagyon pozitív kezdeményezés, amikor az emberek képesek félretenni az ellentéteiket és összefognak. Mi is ezt szeretnénk.

Az előző tüntetés után ért bárkit közületek valamilyen retorzió?

Sokakat kiközösítenek ezek után. Volt, aki kirakta a 12+1 pontot a faliújságra, majd ezért behívatták az igazgatói irodába. Volt, aki fórumot szeretett volna rendezni az iskolában, ezt előre megbeszélte az igazgatóval, de utána ezt egy felsőbb utasításra mégis törölni kellett. Teljes mértékben irtva vannak az ilyen párbeszédek, és sokszor azért, mert a diákot vagy magukat féltik, vagy egyszerűen úgy érzik, ez nem egy lényeges dolog.

Hogyan alakulhatnának ki újra ilyen társadalmi viták?

Egyszerű: el kell kezdeni. A vitát bele kellene építeni a közös társadalmi tudatba, mert a vita nem egy rossz dolog, nem egyenlő a veszekedéssel. Szeretném, hogy közösen döntsünk azokról a kérdésekről, amelyek mindenkit érintenek, az oktatás területén pedig nagyon örülnék, ha arra fókuszálnánk, ami mindezt versenyképessé teszi.

Az egyetemi éveidet itthon képzeled el?

Szerencsére még van egy évem az érettségiig, de az alapszakot itthon szeretném csinálni, egy mesterszakot szeretnék elvégezni külföldön. Nagyon rosszul érezném magam, ha arra lennék kényszerítve, hogy elhagyjam ezt az országot.

Mi lenne az a pont, ami hatására biztosan elindulnál?

Konkrét pontot nehéz mondani, de talán az, ha nem történne továbbra sem javulás. Ha megint az lenne a fontos, hogy mit gondolunk, hogy ki mondja, és nem az, hogy mit mond. Hogy egy diákcsapat időt és energiát beleölve dolgozik egy jobb oktatásért, akkor őket véresszájú nemzetgyilkosoknak bélyegezzük, ahelyett, hogy értékelnénk és együtt dolgoznánk velük. Azt szeretném, ha az ellenségkeresés és a szakadék a különböző vélemények között megszűnne.

Tragikus, hogy sokan nem azért mennek el, mert világot szeretne látni vagy vonzza egy ország, hanem azért, mert úgy érzik, itt lehetetlen.

Ha mégis megjelenne a kormány részéről bárki a tüntetésen, akár a miniszterelnök, mi lenne az első kérdésed hozzá?

Hogy mi változott. Amikor a miniszterelnök fiatalabb volt, még azt képviselte, amit mi, most pedig ezt nem látjuk. Mi történt azóta? Miért ellenségeket keresünk? Azt szeretnénk megtudni, hogy hogyan tudnánk együtt dolgozni, és miért nem tudunk összefogni egy országos cél érdekében.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu