A mi korosztályunk meg az eggyel idősebb devizahitelesek elhúztak a francba. Nem találnak jó szakembereket, viszont vannak rengetegen, akik a nevüket sem tudják leírni, ezért örömmel fogadnak minket, ha visszamegyünk. Lehet, hogy nem fogunk Miskolcon annyira jól keresni, mint Pesten, de engem ez nem zavar
– összegezte a helyzetet Zubay Péter, aki kertészettudományi doktori iskolába jár Budapesten, és sok Miskolcról elköltözővel ellentétben a jövőjét a szülővárosában képzeli el. A huszonéves Péter körülbelül húsz kortársával együtt azon is munkálkodik a Miskolci Alternatív Generáció (MAG) nevű kezdeményezésben, hogy egyre több miskolci fiatalnak legyen csábító az a gondolat, hogy a borsodi megyeszékhelyen éljen.
Összesen öt Miskolcon felnőtt fiatallal beszéltünk, akik aktív MAG-tagok: közülük ketten Miskolcon, hárman Budapesten élnek, de a jelenleg a fővárosban élők középtávú tervei között is szerepel a hazaköltözés. Hogy pontosan kik ők, és mi is az a MAG, arról majd később lesz szó, előbb nézzük, hogy mi olyan érdekes abban, hogy valaki vissza akar költözni Miskolcra.
Eltűnt a miskolciak negyede. Baj ez?
Miskolcon 2005 és 2016 között 23 ezer fővel, arányaiban nézve 13 százalékkal csökkent a lakosságszám. A magyar városok közül ennél dinamikusabban csak Salgótarján lakossága csökkent ebben az időszakban. Ezzel Miskolcot már Szeged is megelőzte, és a 145 ezres Pécs sincs messze a 157 ezer lakosú várostól, amely jelenleg a negyedik legnagyobb lélekszámú település az országban.
A Qubit Magyarországon belüli vándorlást összegző cikkéből két fontos, idevágó dolog is kiderül: Borsod megyéből költöznek el a legtöbben más megyékbe, azaz a környékről sem pótlódik könnyen a népesség; illetve az elvándorlás korrelál a GDP-adatokkal, magyarul szegényebb helyekről – például az észak-keleti országrészből – prosperálóbb régiókba költöznek az emberek. Ráadásul az idézett cikkben a külföldre vándorlás még nincs is benne az adatokban, pedig szinte az összes társadalmi rétegből sokan mennek Miskolcról (is) külföldre.
Miskolc gyors elnéptelenedésének van kevésbé apokaliptikus értelmezése is. Ha megnézzük a fenti a grafikont, látszik, hogy a város népessége a vasgyár XIX. század végi modernizálásával, bővítésével párhuzamosan futott fel – pedig 1945-ig Diósgyőr még nem is volt Miskolc része. Aztán az államszocialista időkben a szocialista ipar magyar fővárosaként megint lendületesen nőtt a lakosságszám, nem véletlen, hogy pont a csúcsidőben épült az avasi lakótelep is két ütemben.
A rendszerváltás után összeomlott az acélipar, majd lassú haláltusa után 2009. február 23-án bejelentették, hogy a gyárat tulajdonló cég befejezi tevékenységét, amivel véget ért a diósgyőri kohászat több mint két évszázados története. A miskolci lakosság pedig amilyen gyorsan megnőtt, az acélipar hanyatlásával párhuzamosan ugyanolyan gyorsan csökkenni kezdett.
A kohászat városba telepítése előtt Miskolc klasszikus kereskedőváros volt, a hegyvidék és a mezőség találkozása pontjánál, jelentős vásárral, és mindennel, ami ehhez kell. A XXI. században már nincs ilyen várostípus, de egy hasonló regionális központ, ami megtalálhatja a saját speciális funkcióját, még lehet Miskolc. Csak ehhez nem kell 200 ezer ember.
Azt viszont fontos megjegyezni, hogy Miskolc erősen elöregedőben van. A város korfájáról (itt a negyedik oldalon látható) leolvasható, hogy az idősebb generációk többségben vannak a gyerekekhez, fiatalokhoz képest.
A borsodi szív visszahúz
Azért vágyok vissza, mert egy csomó lehetőséget látok Miskolcban, amit nem valósítottak meg. Szerintem zseniális város, minden megvan benne, ami a családalapításhoz, egy jó kis élethez kell. A harmincas éveimet már szeretném ott tölteni
– mesélte Bordás István, aki dolgozott már Londonban is, jelenleg pedig Budapesten él. Ő is a húszas évei közepén jár, sörfőzéssel foglalkozik, és miután Miskolcon és máshol is dolgozott sörfőzdékben, rengeteg elképzelése lett arról, hogy csinálná ezt jobban egy saját főzdében.
A MAG-ban tevékeny fiatalokra általában jellemző ez a fajta innovatív, vállalkozói szemlélet: „Alapvető cél, hogy a polgári öntudatot növeljük” – fogalmazta meg István. Összeköti őket, hogy ráuntak a panaszkodásra, a „minden szar” attitűdre, és összeálltak néhány tucatnyian, hogy azon ötleteljenek, mi hiányzik nekik Miskolcról, mitől lenne komfortosabb a városban az élet, azaz mi kellene ahhoz, hogy kesernyés szájíz nélkül követhessék azt a vágyukat, hogy szülővárosukban lakjanak.
Mindig visszahúz a szívem. Ha épp nem dolgozom, akkor akár egy hétre hazamegyek, ilyenkor érzem igazán, hogy azért hiányoznak innen dolgok
– mondta Nagy-Peti Lili, aki szintén Budapesten él, rögtön érettségi után odaköltözött a továbbtanulás miatt. Aztán fokozatosan rájött, hogy belsőépítészettel szeretne foglalkozni, amit szerinte Miskolcon is tudna csinálni egy saját céggel, ezzel másoknak is munkát adva. „Tíz éve élek itt, de nem akarok Pesten letelepedni” – mondott egy másik szempontot is.
A fent idézett három fiatallal Budapesten találkoztunk, ők sokat járnak Miskolcra, de egyelőre főleg a fővárosban élik az életüket. De természetesen van a MAG-nak miskolci szárnya is: közülük Godó Klaudiával és Gyüre Gáborral mentünk egy kört Miskolcon, ahol sorra mutatták a helyeket, épületeket, ahol terveik vannak.
Klaudia Amszterdamból költözött haza 2017 augusztusában, ahol filmszakos egyetemista volt:
Tudom, hogy furcsán hangzik, de hiányzott Amszterdamban Miskolc. Kellett, hogy olyan helyen legyek, amit ismerek, olyanokkal, akiket szeretek.
Azóta egy egy építőipari cég nemzetközi üzleti referense Miskolcon, csak a nyüzsgés hiányzik neki Amszterdamból, de egy pillanatig nem bánja, hogy hazatért. Gábor is visszajött: a BME-n kezdett mérnöknek tanulni, de úgy döntött, inkább Miskolcon fejezi be az egyetemet, ami még mindig folyamatban van, de időközben már egy Edelényben működő holland cégnél kezdett dolgozni gépészmérnökként.
Kevesebb a pénz, rosszabbul néz ki a fizetési papír, de olcsóbb megélni is. Meg egyébként van is egy olyan, hogy Borsod pride: nem is tudom, hogy magyarázzam ezt el
– mondta Gábor, de ő és a többiek is kifejtették, hogy miskolcinak lenni azt jelenti, van egy sajátságos identitásuk. Péter ezt „igazi kelet-európai vagy balkáni tempónak” mondta, Lili pedig arról beszélt, hogy sokan úgy néznek a miskolciakra, mint „akik a gettóból jöttek”, ezért extra büszkeséget ad, ha valaki elér valamit borsodiként. A hazaköltözési vágyakban nagyon erősen ott volt ez a fajta lokálpatriotizmus és közösségi érzés, amit Lili így fogalmazott meg:
Van egy ilyen mondás, hogy »kiveheted a gyereket a gettóból, de a gettót nem tudod kivenni a gyerekből.« A gyereket kiveheted Borsodból, de Borsodot nem veheted ki a gyerekből.
„Öcsém, tegyél már valamit!”
Beszéltünk olyan, már nem Miskolcon élő fiatalokkal, akik vissza sem néznek. Ők szinte mind azt mondták, hogy szerintük ilyen identitás már nincs, a szocialista Acélvárossal együtt darabjaira esett. Miskolcot – ha szeretik, ha nem, ha szívesen járnak vissza, ha nem, ha sok barátjuk van a városban, ha nem – úgy látják, mint egy olyan hanyatló kisvárost, ami beszűkít, majd megfullaszt.
Könnyebben nyavalyognak az emberek, mint hogy formálják, fejlesszék a környezetüket
– magyarázta Gábor, hogy mi zavarta azokat, akik kitalálták, hogy belekezdenek valamibe, és szembemennek ezzel a lusta beletörődéssel. Ebből formálódott a MAG 2017 februárjában: összeültek páran, akik hasonlóan gondolkoztak, egy tág baráti kör, akik gimnáziumból, egyetemről, bulikból, kocsmákból ismerték egymást.
Jellemzően középosztálybeli fiatalok, akik továbbtanultak gimnázium után, jellemzően Budapesten vagy külföldön. Látszik, hogy itt olyan jobb családokból származó, tanult emberek fogtak össze, akikben megvan a potenciál és a tudás arra, hogy tegyenek valamit magukért és a közösségükért. Végső soron azért, hogy legyen hová hazamenniük:
Miskolcon születtem, miskolci vagyok, itt akartam kezdeni valamit
– mondta Klaudia, amit a többiek is visszhangoztak. Péter szerint vannak egyébként, akik nem középosztálybeli háttérből jönnek, bár ez a jellemző, abban viszont mind egyetértenek, kompetensnek érzik magukat abban, hogy nekik tetszővé formálják a szűk környezetüket, majd hosszabb távon a várost, bevonva egyre több embert, újabb generációkat.
Kultúra, szórakozás, ökológia, generációk. Ebben a négy szóban egyeztek meg a MAG-osok, mint ami köré szervezik a tevékenységüket. Az első kettő erősen összefügg, a „generációk” pedig kilóg a sorból, mert ez nem olyan terület, amivel kapcsolatos programokat szerveznek, hanem annak a vágynak a kifejezése, hogy megmutassák az utánuk jövőknek, hogy miként szervezhetik meg magukat, illetve bevonják az olyan idősebbeket, akik valami másra vágynak, mint amit jelenleg Miskolc kínál.
Kulturálisan egyébként mindannyian gazdagnak látják Miskolcot, csak az zavarja őket, hogy főleg a mainstream dolgok mennek, nincsenek választási lehetőségek: kis piac, ahol senki nem akar ízlést formálni, közönséget építeni, hanem a bejáratott utakon igyekszik profitot maximalizálni, vagy ha az önkormányzatot nézzük, a lehető legszélesebb rétegnek szóló programokat szervezni.
»Öcsém, tegyél már valamit!« – ezt mondtam egy ponton magamnak
– emlékezett vissza Péter, amire István rávágta, hogy ugyanezt érezte: „Ha csak ülsz a seggeden, abból nem lesz semmi.”
Az elmúlt egy évben a szárnypróbálgatás és a folyamatos alakulás idejét élték: szerveztek bulit, közösségi vásárt, legutóbb kiállítást, olyan programokat, amilyeneken Budapesttől Londonig, Koppenhágától Berlinig jól érezték magukat, csak most ugyanezt megpróbálták Miskolcon, és működött. És nemcsak ismerős arcokat láttak, hanem megmozgattak számukra idegen embereket is.
Nincs kapacitásunk egyelőre, hogy munkahelyeket teremtsünk, vagy más irányba tereljük az egész várost, jelenleg arra vagyunk képesek, hogy kulturálisan megpróbáljuk felpezsdíteni
– válaszolta Lili arra, hogy azért ez kevésnek tűnik ahhoz, hogy tömegeket húzzon vissza Miskolcra. Ezt persze ők is tudják, de nem zavarja őket, mert érzik, hogy már az is sokat számít, ahogy kicsiben elkezdték, a lendület pedig viszi őket előre.
A terveikből pedig nem adnak le, városi civilekkel, az egyetemmel folyamatosan építik a kapcsolatot, később vállalkozók és az önkormányzat felé is nyitnának. A „civilkedés” mellett mindenképpen cél, hogy a vállalkozói kedvet is felpörgessék. Klaudia összegezte legtömörebben a távlati célt:
Keressük a választ, hogy miért jön vissza valaki Miskolcra; számos oka lehet. Mi olyan közeget akarunk teremteni, ami visszahúz.
