Belföld

Orbán sárga csekkje – narancssárga vízválasztó

Váncsa István az Élet és Irodalomban az adománykérő levélről írt.

Vészterhes idők áldozatot kívánnak – szűrhető le a publicisztikából, amely már év elején átfogó elemzést ad közállapotainkról. Váncsa István emlékeztet rá, hogy komoly szorításban az ország, délről muzulmán invázió, nyugatról Soros György fenyeget, teljesen helyénvaló tehát levél és csekk (élőknek, holtaknak, még Simicskának is), hogy a hívek,

akik a maffiaállam uralmának üdvös voltáról meg vannak győződve, időről időre kinyilvánítsák elkötelezettségüket a rémségek e kicsiny boltja iránt, amivé a rendszerváltás utáni Magyarország fajult.

Váncsa szerint az adománygyűjtés választóvíz is. Eldől, ki az, aki vérét, pénzét ontja Orbán Viktorért. Sehonnai bitang ember, aki vonakodik bukszája tartalmát a nemzet oltárára helyezni.

Sehonnai bitang számolná csak ki, hogy

hogy ha a Fidesz-szavazók fejenként átlagosan ötezer forintot adnak be a közösbe, akkor összejön tizenötmilliárd,

amit különösebb erőfeszítés nélkül összedobhatna Matolcsy és Mészáros gyerekeivel Orbán veje is. Sehonnai bitang firtatná csak, hogy a határon túli magyar futball támogatására, a kormány kommunikációjára

e sorsfordító időkben, amikor a nemzet léte vagy nemléte a tét, miért kell hatalmas summákat költeni.

A sehonnai bitangnak tudnia kellene, hogy nemcsak egy-két miniszternek  van szomszédja, barátja, rokona és ismerőse, a nemzeti nagytőke erősödése éppen most életbevágó. 

Ez a mi fényes jövőnk, további sikereink és győzelmeink záloga, jön Soros a muszlimok élén, határainkhoz közeledve megpillantja a nemzeti nagytőkét, visszatorpan, megfordul, sírva megy haza.

Váncsa István jelzi, jócskán lenne még muníciója demagóg ötletekre egy sehonnai bitangnak, de a Fidesz-szavazók között akadna ilyen ember nincs.

Az orbánhitű megingathatatlan, tudja, amit tud, ahogy például az egyre sokasodó laposföldhívők is tudják: világunk áldott életöböl, búrával fedett, gyönyörű és mozdulatlan korong a végtelenben.

Orbán, akár az Isten    
Hívei 77 százaléka oly erősen kötődik a Fideszhez, hogy csak valamilyen traumatikus élmény hatására váltanának pártot.
Hatalmas dobásra készülnek a magyar laposföldesek
A magyar laposföld-hívők kísérleteikhez Dubajból kapnak pénzt, a vezetőség több tagja eltökélt antiszemita, a mozgalom alapítója pedig kérdésünkre nem tagadta: tavaly nagy mennyiségű kábítószer miatt vették őrizetbe.

Kiemelt kép: MTI / Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik