Közélet

Nem a pénz miatt kér adományt Orbán a Fidesz-szavazóktól

Hanem azért, mert még elkötelezettebbé válnak azok, akik pénzükkel is támogatják a pártot.

300-350 millió forintot hozhat a Fidesznek Orbán Viktor adománykérő levele, de nem ez a lényeg, hanem a támogatás pszichikai hatása – erről a hvg.hu ír.

A kormánypárt vezére nem először küldött csekket a szimpatizánsoknak, 2014-ben az önkormányzati választás előtt a rezsicsökkentést, a bankok elszámoltatását és a gazdaság talpra állítását emlegetve kért pénzt a Fidesz-szavazóktól. Eredményesen: abban az évben 413,8 millió forint magántámogatás érkezett a párt számlájára, 2013-ban csak 59, 2015-ben pedig 56,4 millió.

A portál által megkérdezett fideszesek elmondták: arra számítanak, hogy azok a választók, akik a pénzükkel támogatják a pártot, még jobban kötődni fognak hozzá, és garantáltan el fognak menni szavazni. Egy választókerületi elnök elárulta, hogy négy éve vitába szállt a Fidesz egyik kampánystratégájával, mert ízléstelennek tartotta a milliárdokból gazdálkodó párt „kéregetését”, de amerikai példákkal meggyőzték, hogy igenis szükség van az ilyenfajta „elkötelezésre”.

Úgy tudni, hogy 2014-ben a csekket megkapók 90 százaléka küldött átlagosan 1-2 ezer forintos adományt, idén pedig mintegy másfélmillió címzettnek küldték ki a levelet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik