Még szeptemberben írtunk arról, hogy egész jó pénzeket keres a Jobbik és jó pár jobbikos politikus azzal, hogy perelgeti az állami, kormányközeli propagandamédiát, amiért az hazudik róluk. Emiatt a Magyar Idők, a Ripost, a Pesti Srácok, a 888, a Lokál, az Origo sorra kénytelen helyreigazítani és fizetni személyiségi jogi perekben.
Konkrét összeget akkor még nem írt nekünk a párt, csak annyit, hogy többmilliós bevételük van a kormánymédia hazugságai után. Ezek a bevételek a párt költségvetésének 1 százalékát sem érik el – írták hozzátéve, hogy látva az igyekezetet, ez idővel komolyabb összeggé változhat.
Ezek az újságok, portálok, televíziók, rádiók az állam lélegeztetőgépén működnek: vagy azért, mert költségvetési forrásokból tartják fenn őket (közmédia), vagy azért, mert szép magas összegekért hirdetnek bennük olyan állami szervek vagy cégek, amiknek erre semmi szükségük nem lenne (például a monopolhelyzetük miatt). Arról nem is beszélve, hogy például a Magyar Idők olvasottsága rejtve van, nincs auditálva, ami pedig alapja lenne, hogy piaci hirdetők ott megjelenjenek. És itt jön az ellentmondásos rész:
Ezért megpróbáltuk felmérni, csak a pártok és politikusok szintjén mennyi perük van, aminek anyagi vonzata is akad. Megkérdeztük a jelentősebb ellenzéki pártokat, mennyi pénz folyt be nekik eddig a kormánymédia elleni sajtóperekből, és változatos válaszokat kaptunk.
Jobbik – 7-8 millió Ft
Megkérdeztük még egyszer a Jobbikot, mondjanak konkrét összeget, személyiségi jogi perekkel együtt. A következőket írták:
A jogi osztályunk tájékoztatása szerint a hazugságok miatt megindított személyiségi jogi perek kapcsán hozzávetőlegesen mintegy 7-8 millió forintot ítélt meg a bíróság a Jobbik, illetve a Jobbik képviselői részére. Ezek a perek egyébként nemrég indultak, sok folyamatban van. A helyreigazítási perekben körülbelül 3 millió forint perköltséget voltak kénytelenek kifizetni az alperesek.
MSZP – 0 Ft
Az MSZP sajtóosztályától megtudtuk, hogy a párt nem hajt a pénzre, sajtóhelyreigazítási pereik vannak csupán.
DK – 7 millió Ft
A Demokratikus Koalíció a Jobbikhoz hasonlóan válaszolt:
Összességében tehát 2012 óta nagyságrendileg 7 millió forint az, amint sajtó- és személyiségi jogi perekben perköltségként és sérelemdíjként (nem vagyoni kártérítésként) megítéltek a bíróságok, azzal, hogy több esetben megegyezés volt, amikor nem kértünk perköltséget cserébe, hogy lehozzák a kért helyreigazítást. Ebből a 7 millió forintból példának okáért: 1 + 1 millió forint származik a TV2 és a Modern Média Grouppal, 1 millió az Origóval, és további 1,5 millió a Riposttal lezajlott személyiségi jogi perekből, amiket Gyurcsány Ferenc indított el.
Együtt – 0 Ft
Tömör volt az Együtt, náluk a jövőben várható, hogy megcsördül a kassza:
A sajtópereink nincsenek még ilyen fázisban, nemrég volt az első Juhász vs. TV2, de még nem született döntés.
Momentum – 0 Ft
A legfiatalabb párt is azt közölte, nem áll bele a pereskedésbe (aztán december 19-én közölték, sajtópert indítanak az Origo ellen), de a véleményük megvan a jelenégről, azt alaposan kifejtették:
Nem indítottunk ilyen pereket, így nem is fizetett pénzt a kormányzati média a Momentumnak. A rendszer látványosan arra rendezkedett be, hogy a propagandagépezetük bármit hazudhat, bárhogyan elferdítheti a valóságot, a végén maximum közpénzből kifizetik a büntetést. Nem ez a hatékony módja a propaganda elleni harcnak, így ebben nem leszünk partnerek – nem igaz, hogy egy-egy ilyen bírói ítélet az ügy „megnyerését” jelentené. A propagandagép, legyen orosz vagy magyar, nem média, hanem a kormányzat szócsöve. Egy felelős párt nem is kezelheti médiaként.
Párbeszéd – 0 Ft
Őszinte és tömör volt a kisebbik zöld párt:
Nincsenek ilyen pereink, jelenleg 0 forinton állunk e téren.
Többször kerestük az LMP-t is, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak kérdéseinkre.
Ami érdekes még, hogy ezek persze nem a teljes perköltséget fedő összegek, valószínűleg masszív díjakat számítanak fel azoknak az ügyvédi irodáknak is, amiket megbíztak a médiumok bírósági képviseletével.