Belföld

Vádat emeltek a rendőrnőt halálra gázoló kamionos ellen

Vádat emeltek a kamionsofőr ellen, aki tavaly februárban – mivel nem az utat figyelte – a leállósávban elütött több embert, beleértve egy fiatal rendőrnőt, aki a helyszínen életét vesztette. Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állítják bíróság elé.

A sofőr február 13-án az M5 autópályán Budapestről Szeged felé haladt, 83-85 kilométer per óra sebességgel, nem messze tőle, Gyál térségében éppen rendőri intézkedés folyt a leállósávban. Az egyenruhások épp egy autót ellenőriztek. Civil autójukon be volt kapcsolva a villogó. Az ellenőrzött autós be volt kötve, a járőrök pedig mellette álltak, amikor a vádlott a kamionnal hátulról nekiütközött a megállított kocsinak, azután pedig a rendőrök autójának. Előbbi jármű megpördült, majd az árokban állt meg. A kamion a szolgálati autót még maga előtt tolta, neki a vadvédő hálónak, magával sodorva az egyenruhásokat.

Fotó: MTI

A sofőr nem az utat figyelte, hanem a rádiót próbálta új frekvenciára hangolni. A balesetben az igazoltatott jármű vezetője, egy nő és ez egyik rendőr súlyos sérüléseket szenvedett el. A másik járőr, egy fiatal rendőrnő életét azonban már nem lehetett megmenteni.


Az ügyet a Dabasi Járásbíróság tárgyalja majd.

Fotó: MTI
Olvasói sztorik