Belföld
Budapest, 2013. május 30.
Habony Árpád a Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz Kiadó A magyar modell az átalakuló Európában című közös konferenciáján, a budapesti Larus Rendezvényközpontban 2013. május 30-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ünnepel a „felcsúti srác” kitalálója

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 01. 01. 07:02

És azt tudta, hogy éppen ma 50 éves?

 

Habony Árpád portréja töredezett, hiszen ő maga nem nyilatkozik, ha pedig róla van szó, sokszor elakad a fideszes vezetők szava is (Kósa Lajos egyenesen „életveszélynek” nevezte).

Nyilvános életrajzot sem nagyon találni róla, annyit tudni, hogy Pestszentlőrincen nőtt fel, szülei osztályellenségnek számítottak az átkosban, mert nagyapja a Horthy-éra magas rangú tisztje volt.

Iskoláival, magánéletével nem dicsekszik. A néhai Népszabadságnak Deutsch Tamás egyszer megerősítette, hogy 2002 nyarán ő mutatta be Habonyt a Fidesz vezetőinek, mint kiváló marketingszakembert.

Ne beszélj úgy, mint egy miniszterelnök, mert nem vagy már miniszterelnök, ne beszélj úgy, mint egy pártelnök, mert nem vagy pártelnök. Beszélj úgy, mint egy felcsúti srác!.

Állítólag ez volt egykor a mondat, amellyel Habony bevágódott Orbánnál.

Bár Orbán Viktor személyes tanácsadójaként emlegetik a volt kendóbajnokot, maga a kormányfő ezt tagadta, noha annak idején a fidesz.hu is így emlegette.

habony (habony)
Habony-ügy: a Fidesz.hu lebuktatta Orbán Viktort
2012. április 2-án nemcsak az Index, hanem a kormánypárt hivatalos weboldala szerint is miniszterelnöki tanácsadó volt Habony Árpád.

2017-ben a legbefolyásosabb magyar persze Orbán Viktor volt, megelőzve Csányi Sándort és miniszterét, Lázár Jánost, de Habony Árpád (4.) minden hivatalos cím, titulus nélkül olyan nagyágyúk elé került, mint Matolcsy György és Vajna András, nem is beszélve Rogán Antalról, aki miniszterként is csak a tizedik helyet kapta.

Székesfehérvár, 2013. január 17.
Mészáros Lőrinc, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke beszél labdarúgó akadémia és a Videoton FC közös, új, műfüves, székesfehérvári edzőközpontjának ünnepélyes átadásán 2013. január 17-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Mészáros Lőrinc százmilliárddal gazdagodott egy év alatt
A dobogó közelébe került a felcsúti polgármester a leggazdagabbak listáján.

Az biztos, hogy mára nemcsak kampány-, hanem médiaguru is lett, aki sokat tanulhatott tavaly elhunyt üzlettársától, Arthur J. Finkelsteintől is. Az elmúlt év fontos eseménye volt az is, hogy a Jobbik “Ti dolgoztok – Ők lopnak” plakátkampányával kapcsolatban a bíróság kimondta, Habony Árpád közszereplő.

Hajdúszoboszló, 2011. szeptember 8.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese (j) Habony Árpáddal beszélget a hajdúszoboszlói Béke Hotel előtt. A Fidesz-KDNP parlamenti frakciója a szállodában tartja háromnapos ülését.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Jogerős: Habony Árpád közszereplő
A Jobbik plakátjai miatt perelt a miniszterelnöki tanácsadó.

Azt kevesen tudják, hogy filmszereplő is volt. Orbán Viktorhoz hasonlóan (Szegény Dzsoni és Árnika) ő is szerepelt filmben (Szirtes János, feLugossy László: Tiszta lap, 2001.). Egy üzletembert játszott.

Orbán a legnagyobb filmcsillagok között
1,74 magas, 54 éves "színész".

A január elseje azért is fontos dátum az életében, mert 18 éve, ezen a napon, koronagondnokként ő helyezte el a Szent Koronát a Parlament kupolatermében.

Az talán még pikánsabb, hogy az 50. születésnapját ünneplő Habony éppen aznap jött világra, amikor életbe lépett az új gazdasági mechanizmus, amely sokak szerint kudarca ellenére komoly szerepet játszott a hatalomgyakorlás civilizálásában, tompítva a Nyugat Kádár-rendszer elleni  kritikáit.

Kádár János (Array)
Kádár János: "A nép szigorú munkaadó"
Ötven éve, 1966. november 28-án kezdődött az MSZMP IX. kongresszusa, amely döntött az "új gazdasági mechanizmus" irányelveiről.

Azt nem tudjuk, Habony Árpád miként ünnepli születésnapját, de Orbán Viktor néhány éve irányt mutatott, amikor azzal utasította el a hálaadó szentmisét, a bulit és a meglepetéspartyt, hogy

50 évesnek lenni nem érdem, csak állapot.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Hungary's Sandor Liu Shaolin reacts in the men's 5,000m relay short track speed skating A final event during the Pyeongchang 2018 Winter Olympic Games, at the Gangneung Ice Arena in Gangneung on February 22, 2018. / AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.