Belföld

Még az sem kizárt, hogy Lázár visszatér Hódmezővásárhely élére

1 óra 40 percre csökkentenék a vasúti menetidőt Budapest és Szeged között.

Lázár János nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy hátat fordítson a politikának és visszatérjen a polgármesteri székbe Hódmezővásárhelyen. A Vásárhely24-nek adott interjúban a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: „2012-ben, amikor a miniszterelnök úr kormányzati munkára kért fel, azt mondtam, hogy egy időre abbahagyom a polgármesterséget, de nem fejezem be. A téma nincs lezárva, a lehetőség nincs kizárva.”

Beszélt arról is, hogy „sikerült meggyőzni a kormányt” a Szeged-Budapest vasútvonal korszerűsítéséről. A jelenlegi 2 óra 24 perces menetidőt 1 óra 40 percre kell csökkenteni, a MÁV megkapta a mandátumot, hogy ezt előkészítse – mondta Lázár.

Kitért arra, hogy Orbán Viktor azzal a feltétellel támogatta a Szeged és Hódmezővásárhely közti nagyvasúti villamos, a tram-train megépítését, hogy a Szabadka és Békéscsaba közötti vasúti összeköttetést is meg kell újítani. Szeretnék, ha a Vajdaságból Szegedet könnyen meg lehetne közelíteni.

Az interjúban Lázár keményen bírálta a református egyházat. Szerinte azt, hogy a hódmezővásárhelyi református egyház milyen állapotban van, jól mutatja a helyi Kincses temető helyzete. Azt mondta, az egyház „a rosszindulat és a kisszerűség okán” zárkózott el attól, hogy a város sírhelyeket válthasson meg. Elmondta: a nemrég elhunyt polgármester, Almási István temetésén Orbán Viktor is látta a temetőben a sírokra került címkéket, amelyek a hozzátartozókat a sírhelyek megváltására szólítják fel, és arra kérte Lázárt, vizsgálják felül a temetői renddel kapcsolatos jogszabályokat. A miniszter azt ígérte, személyesen fogja kézbe venni az ügyet, ha „elnyerik a választók bizalmát” 2018-ban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik