Belföld

4 nap alatt 45 millió forintot gyűjtött az ország a hajdúszoboszlói hármas ikreknek

A kezdeti hárommilliós célhoz képest eddig 45 millió forint gyűlt össze a hajdúszoboszlói hármas ikreknek, akik édesanyja a szülés után egy ritka betegségben életét vesztette, írja a Bors.

A Tündérkör Alapítvány elnöke szerint is elképesztő összefogás történt. Elmondta, az ország minden tájáról érkeztek adományok kétszáz forintos összegektől egészen több százezer forintig.

Fábián Tamás, a három újszülött édesapja a lapnak arról beszélt, megkörnyékezik rosszakarók, de nem foglalkozik velük.

Rosszakarók és irigyek is sajnos akadnak, akik szerint nyerészkedni szeretnék a pénzből. De még csak el sem gondolkoztam eddig a kapott összegen

– fogalmazott.

A pénzt majd az alapítványtól, közjegyző jelenlétében veheti fel. Tamás a befolyt összeget csak és kizárólag Léna, Mira és Milán jövőjére fogja költeni.

18 éves korukig támogatják a hajdúszoboszlói hármas ikreket
Az eddig összegyűlt adományok első részét hivatalos keretek között már karácsony előtt átadják az édesapának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik