Belföld

Követ is tett a kút fedelére a gyilkos, hogy a nő ne jusson ki élve

Elrendelte a Budakörnyéki Járásbíróság annak a férfinak az előzetes letartóztatását csütörtökön, aki a gyanú szerint 1999-ben – előre kitervelten és különös kegyetlenséggel – megölte feleségét. A végzés jogerős.

Az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény esetében az előzetes letartóztatás elrendelését nyomós közérdek is indokolja.

– áll az indoklásban.

Az esetről az ügyészség számolt be csütörtök délelőtt. Azt közölték, a férfi a ’90-es években a feleségével és gyermekeikkel Budakalászon élt. A Pest Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatásából kiderül: a házasságuk időközben megromlott, az asszony ugyanis inni kezdett.

A férj szabadulni akart a kapcsolatból. Eldöntötte, hogy megöli a feleségét és balesetnek fogja álcázni. 1999 februárjában egyik nap -a késő délelőtti órákban – az ittas nőt a házuk udvarán lévő kúthoz vezette, majd belökte őt. Ezután lefedte a nyílást és sorsára hagyta a segítségért kiáltó áldozatot. A férfi másnap reggel értesítette a tűzoltóságot azzal, hogy felesége kútba fulladt. A haláleset kapcsán akkor azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény.

A megoldatlan életellenes bűncselekményekkel foglalkozó nyomozók 2017 novemberében vették elő újra az ügy aktáit, és sikerült újabb információkat beszerezniük. A férfira végül kedden csaptak le Kesztölcön. Beismerő vallomást tett.

A Budapest Környéki Törvényszék délután újabb részleteket közölt. Eszerint a pár elvesztette első gyermekét, a nő ezután esett depresszióba és kezdet rendszeresen inni. Ekkortájt nem is dolgozott. A férj a bűncselekmény elkövetése előtt körülbelül egy héttel döntött arról, hogy végez párjával. Bort vett, hogy felesége berúgjon, amit az asszony meg is ivott, a gyilkosság napján súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.

A férfi előre kivette a vödröt a kútból, majd amikor odaértek, megfogta a nő lábait és belökte. Az áldozat fejjel lefelé érkezett a vízbe, de jó úszó volt és korábban búvárkodott is, így meg tudott fordulni a gyűrűben, és egy rövid ideig kapaszkodni is képes volt. Azt mondta férjének, ha nem húzza ki, hívja a rendőrséget. A férfi ekkor fedte le a kutat, amire még egy követ is tett, hogy az asszony semmiképpen ne tudjon kimászni.

A tájékoztatásból kiderül az is, hogy az áldozat pszichiátriai betegségére, alkoholizmusára és a külsérelmi nyomok hiánya miatt jutottak arra a következtetésre a nyomozók, hogy nem történt bűncselekmény.

(Kiemelt kép: police.hu)

 

 

 

Budapest, 2017. december 7.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik