Belföld

Megölték a budakalászi kútban tizennyolc éve holtan talált nőt

Egy tizennyolc évvel ezelőtti gyilkossági ügyet göngyölítettek fel a rendőrök. Egy nő 1999-ben meghalt, és mint most kiderült, nem baleset áldozata lett. A brutális bűncselekmény elkövetésével a férjet gyanúsítják.

A férfi a ’90-es években a feleségével és gyermekeikkel Budakalászon élt. A Pest Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatásából kiderül: a házasságuk időközben megromlott, az asszony ugyanis inni kezdett.

A férj szabadulni akart a kapcsolatból. Eldöntötte, hogy megöli a feleségét és balesetnek fogja álcázni. 1999 februárjában egyik nap – a késő délelőtti órákban – az ittas nőt a házuk udvarán lévő kúthoz vezette, majd belökte őt. Ezután lefedte a nyílást és sorsára hagyta a segítségért kiáltó áldozatot. A férfi másnap reggel értesítette a tűzoltóságot azzal, hogy felesége kútba fulladt. A haláleset kapcsán akkor azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény.

A mostanra előkerült bizonyítékok a férfi terhére előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének gyanúját alapozzák meg. A minősített emberölés elkövetése esetén – mely bűncselekmény büntethetősége nem évül el – kiszabható büntetés súlyossága miatt okkal lehet tartani attól, hogy a férfi szabadon hagyva megszökik és annak a veszélye is fennáll, hogy a büntetőeljárás sikerét veszélyezteti.

Az ügyészség indítványozta a férfi előzetes letartóztatását, aki ellen egyébként

előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult eljárás.

(Kiemelt kép: police.hu/illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik