Belföld

Pénzt tesz a zsebünkbe a NAV-elnök. Vajon mi lelte?

Bárhogy is törjük a fejünket, nem lelünk hátsó szándékra abban, hogy az adóhatóság feje, Tállai András a következővel állt elő: jövőre 70 ezer vállalkozás spórolhat jelentős közterhet, ha a kisvállalati adóra, vagyis a kivára vált.

De ez mind semmi! Hiszen az örömhírről tájékoztatják az érintetteket az ügyfélkapun. Azon vállalkozások, melyek a kiva választásával legalább 10 százalékkal kevesebb adót fizetnének, a jövő héten kapnak szép levelet.

Tállai András szerint mindez az adóhivatal szolgáltató jellegét demonstrálja. A habitusbéli pálfordulás, idézzük az elnököt, már nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az idén négymillió magánszemély szja-bevallását készítették el, és támogató jellegű ellenőrzéssel több mint 160 ezer adózót mentesítettek a szigorú szankciók alól, hanem abban is, hogy az adófajták közti választásban is segítik az ügyfeleket.

A számítások szerint az érintett cégeknek átlagosan 560 ezer forinttal kellene kevesebb adót fizetni, ha 2018-tól a kisvállalati adó szerint adóznának.

A kivára év közben is átpattanhatnak a cégek, de január elsejétől a legegyszerűbb az átállás, ezért érdemes még decemberben az NGM honlapján elérhető kiva-kalkulátorral kiszámolni, hogy mennyi közterhet takaríthatnak meg a kivával, vagy más speciális adózási móddal.

Azoknak a cégeknek is érdemes használniuk a kalkulátort, amelyek nem kapnak tájékoztatást, mert a NAV nem minden cégnél rendelkezik a becsléshez szükséges adatokkal, valamint változhattak a körülmények. Így például, ha valamelyik cég 2016-hoz képest több munkavállalót alkalmaz jövőre, akkor még több közterhet spórolhat meg. A kiva ugyanis a társasági adó mellett kiváltja a munkabért terhelő szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást is .

Kiváló ötlet! – így sikít föl a bennünk bujkáló Galla Miklós.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik