Belföld

Politika az iskolában: a tanár diákja előadásán sorosozott

A lány előadást tartott az osztályának, pechére Amnesty-kisfilmet is levetített. Ekkor lépett akcióba a tanára.

A gyűlöletalapú bűncselekményekről tartott egy diáklány előadást az osztálya előtt. A lány korábban részt vett az Amnesty International jogvédő szervezet nyári táborában, az előadáshoz tőlük kért segítséget, kapott is egy videót. Előadása után aztán a tanára akcióba lépett a 444 cikke szerint:

Levetítettem a videót, amit beszéltünk, majd a tanárom kijött a táblához, és megkérdezte a többiektől, hogy tudják-e, ki támogatja az Amnestyt. Mélységes csönd, senki nem válaszol, mire a tanárom megszólal, hogy a Soros alapítvány. Valami olyasmit fűzött hozzá, nem kevés szarkazmussal, hogy el lehet ezen is gondolkodni, ez a másik oldala a dolognak.

A 11. osztályos lány azt mondta az Amnestynek a honlapjuk szerint, hogy ő nem is emlegette a szervezetet, se Sorost, ezért nem érti, miért volt szükség a tanár közbeszólására. Pedig direkt odafigyelt, hogy előadásának ne legyen köze a politikához. A lány amúgy egy neves vidéki egyházi gimnázium tanulója. Egyik barátnője amúgy közölte vele, rizikós témát választott, sokan nem tudnak elvonatkoztatni a témájától, a politikára gondolnak. A lány amúgy optimista a történtek ellenére is, ezt mondta az Amnestynek:

Letörhette volna ez az eset minden lelkesedésemet, és nem tudom hányan járhatnak így, mert túl hamar találkoznak ezzel a hozzáállással. Úgy gondolom, mindenféle egoizmus nélkül, hogy tök jó, ha valakit ennyire foglalkoztat ez a dolog, meg a szívügye stb. De végül is muszáj, hogy ne csak azzal az oldalával találkozzak, ami a jó, mint például a táborban, hanem tudjam, hogy ezek a történetek nem mesék.

(Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik