Belföld

Öngyilkos lett lőgyakorlat közben egy honvéd Szolnokon

Lőgyakorlat közben saját fegyverét fordította maga ellen egy szentesi katona múlt kedden Szolnokon – írja az mno.hu egy magát megnevezni nem kívánó honvédségi informátorra hivatkozva. Úgy tudják, a férfi a helyszínen életét vesztette.

A csütörtöki értesülés kapcsán megkeresték a Honvédelmi Minisztériumot, a tárca azonban nem reagált. Arról is érdeklődtek, igaz-e a híresztelés, miszerint a honvédség állományával foglalkozó pszichológusok korábban már felhívták a figyelmet: a katonák leterheltsége, alulfizetettsége és nehéz munkakörülményeik miatt megnövekedhet az öngyilkosság veszélye a köteléken belül. Kfor-missziót a legtöbb katona igyekszik elkerülni, annak révén ugyanis csekélyebb anyagi juttatásra lehet szert tenni, mint a déli határszakasznál – magyarázta az informátor, hozzátéve: országon belül a családdal való kapcsolattartás is sokkal könnyebb. Ezért próbálnak sokkal többen utóbbi feladatra jelentkezni, míg a koszovói munkára úgy kell összefogdosni az embereket.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó egyenruhás úgy tudja, az elmúlt egy évben legalább három-négy „befejezett” öngyilkosságot hajtottak végre magyar honvédek szolgálatteljesítés közben, amelyből egy vagy két eset Koszovóban történt.

Ha segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévők részére létrehozott, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik