Belföld

Egy darabig biztosan Magyarországon ül a határon elfogott pakisztáni gyilkos

Ideiglenes kiadatási letartóztatásba helyezte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön azt a Magyarországon elfogott pakisztáni férfit, akit az egész világon köröztek gyilkosság miatt – ám a sajtóhírekkel ellentétben nem hetven, hanem egy ember megölése miatt. A gyanú szerint 2015 júniusában végzett áldozatával egy korábbi peres ügy miatt.  A pakisztáni társbíróság  tavaly januárban adta ki ellene az elfogatóparancsot.

A külföldi férfi ideiglenes kiadatási letartóztatásának elrendelését a Fővárosi Főügyészség indítványozta, és Fővárosi Törvényszék rendelkezik kizárólagos hatáskörrel, hogy ebben a kérdésben döntést hozzon.

Z. A. a meghallgatáson nem vitatta, hogy a pakisztáni társbíróság körözi, ám a gyilkosságot tagadta és azzal védekezett, hogy amikor a bűncselekményt elkövették, ő Görögországban tartózkodott, ahol úgynevezett fehér kártyás volt, ami azt jelenti, hogy menedékjogi státuszt kapott.

A Fővárosi Törvényszék közölte, a kiadatás feltételeit és nem azt az ügyet vizsgálta, amely miatt a nemzetközi elfogatóparancsot kibocsátották. Vagyis: a törvényszék nem a bűncselekményről, hanem arról hozott határozatot, hogy a kiadatás feltételei fennállnak-e. Ennek tükrében pedig megállapította, hogy bűncselekmény, amelyet elkövetett – a pakisztáni társbíróság által közölt tényállás alapján – a magyar Btk. szerint emberölés bűntettének minősül.

Z. A. nem járult hozzá az úgynevezett egyszerűsített kiadatásához, ezért a törvényszék specialitás szabályait alkalmazta. Ez azt jelenti, hogy a férfival szemben hazájában más eljárás nem indítható és csak azért a bűncselekményért ítélhető el, amely miatt a körözését elrendelték. Az ideiglenes kiadatási letartóztatás elrendelése mellett további intézkedéseket tesz majd a törvényszék, hogy dönthessen a kiadatásáról.

A törvényszék garanciát kér a pakisztáni igazságügyi hatóságtól arra, hogy amennyiben Z. A-t halálbüntetésre ítélik – tekintve, hogy törvényeik ezt lehetővé teszik –  azt nem hajtják végre, ugyanis a magyar jogszabályok szerint ezért tettért csak életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki.

Az ideiglenes kiadatási letartóztatás ideje alatt a törvényszék megkeresi a görög társszerveket, hogy Z. A. pontos beazonosítása miatt küldjék meg a pakisztáni férfi ujjlenyomatát. Bekérik a görög igazságügyi hatóságoktól a körözött személyre vonatkozó menedékjogi eljáráseredményére vonatkozó iratokat is, amelyre azért van szükség, mert az Európai Unióban menedékjogot kapott személy más, Unión kívüli országba nem adható ki. Az ideiglenes kiadatási letartóztatás a kiadatási letartóztatás elrendeléséig tart, azonban a kiadatási kérelemnek 40 napon belül, azaz 2017. december 5-ig meg kell érkeznie a bírósághoz.

(Kiemelt kép: Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik