Belföld

Büszkén mesélte a budapesti gyilkos, hogy felgyújtott egy embert

Egy VIII. kerületi kocsmában fogták el azt a férfit, aki ellen most emeltek vádat, mert különös kegyetlenséggel megölt egy embert egy Magdolna utcai társasházban. A 24.hu úgy tudja, a vendégek értesítették a rendőröket,

ugyanis a részeg támadó hencegett azzal, hogy felgyújtott valakit.

Ekkora a rendőrök már helyszíneltek, így valószínűsítették, hogy az elkövetőről kaptak bejelentést.  Információink szerint azért nem tudni most sem, hogy miért robbant ki a brutális támadásba torkolló vita, mert a férfi nem tud magyarázatot adni tettére, egyszerűen nem emlékszik, annyira ittas volt.

A Fővárosi Főügyészség szerdán számolt be a vádemelésről. Eszerint 2016. december 18-án az éjszakai órákban együtt ittak. Eközben összevesztek, a 36 éves vádlott pedig a vita hevében legalább kétszer fejen ütötte ismerősét. Később átmentek a Magdolna utcai házba, ahol ismét összekülönböztek.

A vádlott ekkor egy pontosan nem azonosítható anyaggal leöntötte a sértettet, majd egy öngyújtóval meggyújtotta a ruháját. A sértett nem tudta magát eloltani, a tüzet a társasház egyik lakója észlelte, aki a férfi segítségére sietett. A nő a sértett égő ruházatát többször lelocsolta egy vödörben hozott vízzel, míg végül sikerült eloltania a tüzet.Ezután értesítette a rendőröket és a mentőket.

– írták a tájékoztatásban.

A támadó ezután ráöntötte megégett ismerősére a nála lévő maradék bort, majd távozott a helyszínről. Az áldozat olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy még a kórházba szállítása napján életét vesztette.

A vádlott jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik