Belföld

Felgyújtott egy embert egy budapesti lépcsőházban – részletek

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állítják bíróság elé a férfit, aki felgyújtotta ismerősét tavaly év végén egy VIII. kerületi lépcsőházban. A Fővárosi Főügyészség szerdán közölte: vádat emeltek az ügyben.

A vádirat szerint az érintettek 2016. december 18-án az éjszakai órákban együtt ittak. Eközben összevesztek, hogy mi miatt, azóta sem derült ki. A 36 éves vádlott vita közben legalább kétszer fejen ütötte ismerősét, ezután mentek a Magdolna utcai házba, ahol ismét összekülönböztek.

 A vádlott ekkor egy pontosan nem azonosítható anyaggal leöntötte a sértettet, majd egy öngyújtóval meggyújtotta a ruháját. A sértett nem tudta magát eloltani, a tüzet a társasház egyik lakója észlelte, aki a férfi segítségére sietett. A nő a sértett égő ruházatát többször lelocsolta egy vödörben hozott vízzel, míg végül sikerült eloltania a tüzet.Ezután értesítette a rendőröket és a mentőket.

– áll a vádiratban.

A támadó ezután ráöntötte megégett ismerősére a nála lévő maradék bort, majd távozott a helyszínről.

A rendőrök nem sokkal később elkapták.  Az áldozat olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy még a kórházba szállítása napján életét vesztette.

Az égési sérülések elszenvedése közben a férfi végig tudatánál volt, ami igen intenzív fájdalommal járt.

A vádlott jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik