Belföld

Azért ölte meg szüleit a tatai vállalkozó, mert állandóan feljelentgették

Várhatóan ítéletet hirdetnek csütörtökön a tatai vállalkozó ügyében, aki 2015 nyarán megölte anyját és nevelőapját. A férfit első fokon idén májusban tényleges életfogytiglannal sújtotta a Tatabányai Törvényszék több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt. Az ügy azért került a Győri Ítélőtábla elé, mert a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A most 43 éves férfi 2013 januárja óta minősített amatőr sportlövő. Volt egy engedéllyel tartott 45-ös kaliberű fegyvere és egy 9 milliméter kaliberű riasztópisztolya is.

Elhúzódó, haragos viszonyban volt az anyjával és a nevelőapjával. A vád szerint az asszony azután is beleszólt fia életébe, hogy megházasodott. Nem tetszett, hogy gyermeke a családjával egy másik városba költözött, ezért bosszúból rendszeresen feljelentésekkel fenyegette. Emiatt munkavédelmi ellenőrzés is indult a férfi cégénél, illetve a nagymama 2015 júniusában gyámhatósági eljárást indított, hogy nála helyezzék el az unokáját.  A vád szerint a gyermek problémás kamasz volt, és egészen a tragikus esemény hetének szerdájáig – 2015. július 8 -ig – a nagyszülőkkel élt, majd a gyámügyi eljárás kapcsán visszatért a szüleihez, akiknek rajta keresztül az asszony megüzente: újfent feljelenti őket.

2015. július 10-én a nagyszülők megjelentek a vádlott cégének telephelyén, és megfenyegették, hogy felnyomják az adóhatóságnál,  amit a férfi komolyan vett. A látogatás után ideges lett, és délután 2 óra körül sörözni kezdett – és egészen estig abba sem hagyta. Jelentős mennyiségű alkoholt megivott, és kokainozott is. Később a család hétvégi házában összeveszett a feleségével, aki szóvá tette, hogy anyósa viselkedése miatt el is válhatnak.

A férfi nem sokkal éjjel 3 óra előtt hagyta el a nyaralót – részegen és kétségbeesetten. Félt, hogy anyja és nevelőapja miatt csődbe megy, illetve elveszít a családját, ezért úgy döntött, hogy „pontot tesz az ügy végére”.  Egy sporttáskában magával vitte az engedéllyel tartott maroklőfegyverét,  három tár lőszert és valamivel fél 4 előtt a szülei házához hajtott, ahova – kezében a hátizsákkal – bedörömbölt.

A nevelőapja nyitott ajtót, aki azzal fenyegetőzött, hogy rendőrt hív, és pofon vágta a férfit, aki erre elővette a revolverét  és üldözőbe vette anyja párját az utcán.

Majd a 45 mm-es lőfegyverével 5-6 méterről célzottan, egyszer, jobb mellkason lőtte a sértettet, amitől az elterült a földön. A vádlott odament hozzá, és még egyszer közvetlen közelről, a pisztolyt a homlokára szorítva fejbe lőtte. A vádlott ezután visszament a házba, édesanyjához ment, akit közvetlen közelről, egyszer a bal oldalán homlokon lőtt, majd a hasára zuhanó sértettet még egyszer szintén közvetlen közelről, a középvonalában hátba lőtte.

Fotó: Sebestyén Jenő/TEK

Rendőrök érkeztek a helyszínre, a férfi tüzet nyitott rájuk is.

Váltogatta a lőállásokat a házból, de vaktában is tüzelt bentről, illetve az udvarról. Lövöldözés közben még telefonált is és 42 percen keresztül „közvetítette” a lövöldözést a barátjának és lövészklubos sporttársának. Végül a TEK műveleti egysége elfogta.

Fotó: Sebestyén Jenő/TEK

Ajánlott videó

Olvasói sztorik