Belföld

Egy fiú találta ki a nyíregyházi gyermekrablási kísérletet

Nem történt semmiféle gyermekrablási kísérlet Nyíregyházán. Az esetet vizsgálta a rendőrség, de mint kiderült, egy fiú találta ki az egészet.

A bejelentést egyébként egy nyíregyházi iskola képviselője tette még kedden. Azt mondta, múlt héten a város egyik forgalmas pontján egy iskolából hazafelé tartó fiút két ismeretlen, gyalogosan férfi megszólított azzal, hogy hazaviszik az apja kérésére, de ő elszaladt. Az állítólagos eset elterjedt a Facebookon.

A nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, tanúkat hallgattak meg, illetve az érintettet. Kamerafelvételeket kértek ki és elemeztek, eközben a polgárőrséget bevonva megerősítették a rendőri jelenlétet az iskolák környékén.

Végül semmi nem igazolta a fiú állítását, azt, hogy valóban bűncselekmény történt. A gyerek a rendőröknek végül színt vallott. Elmondta, hogy

az egészet ő találta ki, hogy magyarázatot tudjon adni szüleinek arra, miért ért később haza az iskolából. A térfigyelő kamerák felvételei is alátámasztották, hogy kreált történetről van szó, ugyanis  a fiú a kérdéses időben társaival az iskola sportpályáján kosárlabdázott. 

A rendőrség arra kér mindenkit, hogy

az általuk látogatott közösségi oldalakon és egyéb nyilvános fórumokon ne terjesszenek és osszanak meg felelőtlenül bármilyen híresztelést, mert ezzel adott esetben indokolatlan félelmet és pánikhangulatot kelthetnek! A rendőrség minden bejelentést komolyan vesz! Kérjük, hogy aki bűncselekményről szerez tudomást, elsődlegesen ne a közösségi médiában ossza meg, hanem a rendőrség 112-es ingyenesen hívható központi segélyhívószámán haladéktalanul tegyen bejelentést!

Visegrádon is hasonló történettel rukkoltak elő gyerekek, de lebuktak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik