Belföld

Halálra taposta áldozatát az arlói fiatal – tizennyolc évet kapott

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2017. 09. 26. 15:57

Első fokon tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélték kedden azt a mindössze 20 éves fiatalt, aki 2015 őszén megölte ismerősét Arlón, az utcán. A vádlottat különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a Miskolci Törvényszék.

Akár életfogytiglant is kaphatott volna, de enyhítő körülményként értékelték, hogy fiatal és büntetlen előéletű, illetve, hogy beismerő vallomást tett.

A fiú 2015. szeptember 27-én az arlói búcsú után a helyi italboltban ivott, amit később ugyanott 67 éves áldozatával folytatott. Az idős ember este fél 9-kor haza akart menni, és a fiatal felajánlotta neki, hogy segít, elkíséri.  Elindultak, a fiatal egyik kezével a férfi kerékpárját tolta, a másikkal pedig az áldozatot támogatta. Azonban

útközben a sértett szidalmazta a vádlottat, vitatkozni kezdtek, a vádlott ellökte a sértettet, aki a hanyatt a földre esett. A vádlott a földön fekvő sértettet legalább 4 alkalommal a fején megrúgta, kétszer az arcára, három alkalommal a nyaka elülső felszínére taposott, majd távozott a helyszínről, magára hagyva a sértettet.

A mentőket egy közelben lakó értesítette, akik próbálták megmenteni a férfi életét, de a bántalmazás miatt kialakult légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A fiú később visszament, a rendőrök ekkor fogták el.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője viszont három nap gondolkodási időt kért, vagyis egyelőre kérdéses, jogerős lesz-e a döntés. Addig is a támadó előzetesben marad.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.