Belföld

Csínynek szánták, de tragédiát okozhattak volna a kődobáló gyerekek

Kődobáló gyerekek ellen indult eljárás Borsodban. A két 14 éves fiú az eddigi adatok szerint hétfő délután 5 óra körül a 37-es főúton, Hernádkaknál, a zajfogó falba épített ajtónál hajigálta meg az arra közlekedő autókat. Az egyiket el is találták.

A gyerekeket bejelentés után kapták el, majd előállították őket. Mindent beismertek és azt mondták, megbánták tettüket – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden, hozzátéve, hogy

felhívják a szülők figyelmet, amennyiben szükséges,  mondják el gyermekeiknek, hogy az effajta „csínytevések” tragikus következményekkel is járhatnak.

A Pest Megyei Főügyészség például júliusban számolt be egy esetről, amelyben akkor emeltek vádat. Noha a fiatalok ellen – akik szórakozásból köveket, cementes zsákot hajítottak az elhaladó járművekre fiatalok az M7 autópályán és az M0 autóúton átívelő felüljárókról – ugyancsak közlekedés biztonsága elleni bűntette és rongálás bűntette miatt indult eljárás, később kettőjük ellen sokkal súlyosabb bűncselekmény, emberölés kísérlete miatt is vádat emeltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik