Belföld

Tarlós saját politikai közösségével is küszködik

Hosszú interjút adott Tarlós István  az Indexnek. A főpolgármester beszélt  a 3-as metróról, biciklisekről, feje felett meghozott furcsa döntésekről és arról is, indulna-e újra a főpolgármesteri székért 2019-ben.

3-as metró

Hátra még nem dőlök, de a feszes vigyázzállásból kicsit ellazulva beleereszkedek a székembe.

Mondta Tarlós a 3-as metró felújítási projektjéről. A metró október végétől november elejéig nem fog járni az északi szakaszon, a főpolgármester szerint lesz elég pótlóbusz és buszsofőr is. A régóta húzódó üggyel kapcsolatban elismerte:

kétségtelen, hogy a városvezetés sokat küszködött a saját politikai közösségének egyik-másik szereplőjével is.

 

A tervek szerint az északi állomások felújítása 47 milliárd forintba, a teljes alagút rekonstrukciója további 24 milliárdba fog fájni. A források rendelkezésre állnak.

Tarlós arról is lamentált kicsit, hogy az oroszok által felújított metrószerelvények ajtóhibái többnyire nem szoftverhibából származtak. Hozzátette, hogy nem paranoiás, de el tudja képzelni a direkt szabotázst is.

Légkondi majd akkor lesz a metróban, ha lesz rá pénz, ugyanis Tarlós azt mondja, pénzhiány miatt maradt ki a felújított szerelvényekből:

Ha elmegy sétálni a hőségben vagy gyalog megy el a pünkösdfürdői strandra a békási megállóból, ott is 32-34 fok van. Nem elbagatellizálni akarom ezt a kérdést. Higgye el, ha módunk lenne, én lennék az első, aki azt mondaná, hogy csináljuk meg. De ez forrás kérdése. Ugyanúgy, mint az akadálymentesítésnél. Ha nincs ezekre forrás, akkor ne újítsuk fel a metrót?

Ha az oroszok megfizetik kötbérként azt a 2,5  milliárd forintot, amit a főváros követel, akkor szóba jöhet a légkondi és az akadálymentesítés is.

Online jegyértékesítési rendszer

Itt nem arról volt szó, hogy egy értékesítési rendszer hibáira rámutattak, az a hekkelés volt, hanem arról, hogy egy közszolgáltató teljes informatikai rendszerét működésképtelenné tették 40 millió hirtelen megkereséssel.

A főpolgármester az interjúban igyekszik védeni a BKK botrányosan rosszul sikerült online jegyértékesítési rendszerét. A „még folynak a vizsgálatok”-módszerrel igyekszik nem véleményt nyilvánítani, de annyit elismer, hogy „ez a rendszer biztos, hogy sérülékeny”.

Az etikus hackereknek is üzen Tarlós egy bombasztikus hasonlattal:

Hozzáteszem, a zöldséges is kiteszi az utcára a banánt, de ebből nem következik, hogy el kell lopni.

 

Villamosok, biciklisek

Úgy tudom, elég sok új villamost vettünk, és megépítettük a budai fonódót is, nem? Amiket most említett, azok reszlik.

Intézte el gyorsan Tarlós a hungexpós idényvillamosra és a szuperkórház villamosára irányuló kérdést. Aztán csak elmondta, hogy önkényesnek tartja a villamosvonal kivezetését a Hungexpóhoz, és az sem tetszett neki, hogy se őt, se semmilyen szakmai szervezetet nem kérdeztek erről.

A főpolgármester nemezisének, az ex-BKK főnök Vitézy Dávidnak is odaszúrt egy puhát:

A korábbi BKK-s szemlélettel nekem a bajom az volt, hogy olyan nyugaton látott szemléletet akartak itt hirtelen bevezetni, amivel több lépcsőt átugrottak volna, és ami ebben a városban nem feltétlenül engedhető meg. Egy közel kétmilliós város teljes közlekedéspolitikáját nem lehet kizárólag a kerékpárosok kemény magjának véleményére alapozni. A kerékpárosok követelőzésének szolidabbá kellene válni, mert már-már fenyegetésnek tűnnek.

Közbeszerzés, választás

Ami a Közbeszerzés Kft.-t illeti, szerintem sem működik jól. Elégedetlen vagyok vele. Még az is felmerült bennem, egyáltalán szabad-e megtartani.

Azt mondta Tarlós, „látott fantáziát” a közbeszerzések Városházától való eltávolításában, de az eredménnyel érezhetően nem elégedett. Arra viszont nem hajlandó érdemben reagálni, hogy valóban rátették-e a kezüket a fővárosi közbeszerzésekre az új cégen keresztül bizonyos a Fideszhez köthető gazdasági érdekcsoportok, de azért érthető így is:

Most, hogy hol, kinek voltak mögöttes gondolatai, ha voltak, ezt én nem tudom megerősíteni, igaz cáfolni sem.

És akkor a záróakkord: vajon vezetné-e újabb 5 évig a várost?

Szívem szerint nem valószínű. Több mint két év még ebből az önkormányzati ciklusból is hátra van. Fél év múlva pedig parlamenti választás lesz, aminek eredménye Budapest sorsát is befolyásolhatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik