Belföld

80 ezer plusz utasa lett a balatoni vasútnak

Egyre népszerűbb közlekedési eszköz a vasút, ha a nép a tóra vágyik. Millió fölött lesz az idei nyár MÁV-os utasszáma.

A Magyar Idők kikérte a MÁV-tól, mennyien utaztak eddig idén a Balatonra vonattal és kövér számokat kapott. A vasúttársaság szerint 1 millió 181 ezer ember választotta a vasutat a tóhoz, ami 80 ezerrel magasabb szám, mint tavaly július-augusztusban. Ebben ráadásul nincsenek benne az ingyenesen utazók.

A lap szerint egy átlagos nyári hétköznapon 15-18 ezren, hétvégi napokon 25 ezren utaznak balatoni vonattal. Akadt két olyan nap is, amikor 30 ezer felett volt a szám. A déli parton népszerűbb a vasút, itt kétszer annyian zakatolnak, mint északon (ehhez köze lehet a felújított, gyorsabb vonalnak, komfortosabb vonatoknak és állomásoknak, sűrűbb közlekedésnek).

A déli vasúton 792 ezren, az északin 389 ezren utaztak most.

A MÁV-Start előrejelzése szerint most nyáron 1,4 millióan fognak majd vonatozni a Balatonra/-nál/-tól. A legtöbbet használt állomások sorrendben a siófoki, a füredi, a zamárdi, a fonyódi, a lellei, a keszthelyi, a boglári, a földvári, az almádi és a tapolcai. Az utasok kétharmada Budapestről érkezik vagy oda tart.

A fent említett felújítások igazán jövőre hozzák majd a várt eredményeket. 60 helyett 100 kilométer per órával mehetnek majd a vonatok egészen Balatonszentgyörgyig, így Keszthely 2 és fél óra alatt lesz elérhető. A Fonyód-Kaposvár vonal felújítása is jó eredményeket hozhat: 80-ról 55 percre csökkenhet a menetidő.

Adios Utasellátó

Épp hétfőn kaptunk egy szomorú levelet is a MÁV-Starttól, amiben arról írnak, az Utasellátó annyira masszívan veszteséges, hogy a 2017-18-as menetrendben alaposan megnyirbálják a szolgáltatásait. Több nemzetközi vonathoz ezentúl nem csatolnak étkező- vagy hálókocsit. Így jár majd többek között a kolozsvári Ady Endre, a bécsi Lehár vagy épp a ljubljanai Citadella. A Metropol és a Nesebar-Albena vonatok pedig kurtább útvonalon járnak. Az Utasellátó munka nélkül maradó szakácsait és felszolgálóit a MÁV igyekszik továbbfoglalkoztatni, de kérik a vendéglátóipari cégeket is, hogy ha nincs szakemberük, alkalmazzák a nemzetközi vonatokról kiszorult munkaerőt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik