Belföld

Vujity Tvrtko élő adásban alázta porig a fiatal KDNP-s politikust

Korábban megírtuk, hogy a KDNP ifjúsági szervezete szeretné elvenni Soros György díszpolgári címét, ezért összehívnák a budapesti közgyűlés rendkívüli ülését. A szervezet elnöke, Nacsa Lőrinc ezért ment be az ATV-be, hogy interjút adjon Vujity Tvrtkonak, aki úgy döntött, hogy porig alázza a fiatal KDNP-st.

Tvrtko felolvasott Nacsának egy közleményt, ezt:

Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon. Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen.

Majd megkérdezte, hogy tudja-e, hogy melyik szervezet adta ki ezt a közleményt. Nacsa egyből rá is vágta, hogy valamelyik Soros-szervezet volt az, mire Tvrtko kijavította, hogy ez bizony egy korai Fidesz-közlemény volt.

A videó legkínosabb pontja mégis az, amikor ezt Nacsa nem hajlandó elhinni. 5:30-tól kezdődik a buli.

Via. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik