Belföld

Bokrosnak kifordul a gyomra Orbánéktól

Szerinte azok Soros-bérenceznek, akik életükben nem dolgoztak, csak az adófizetők pénzét lopják.

Bokros Lajos a Hír Tv-ben azt mondta, nem Soros György pénzeli, a CEU tanáraként valóban kap fizetést, amiért azonban megdolgozik. A MoMa elnöke szerint „a fiúk eltévesztették a házszámot”, de még életükben nem dolgoztak, nem tudják, milyen azért fizetést kapni.

Mint mondta: minden Soros-plakát felkérés keringőre, a kormány célja az „aljas, antiszemita propaganda”. (Ennél óvatosabban fogalmazott a műsorban a Mazsihisz elnöke. Heisler András szerint újra előkerülhet a zsidó-kártya a plakátok miatt akkor is, ha a kormánynak nincs ilyen szándéka.) Bokros azonban kitartott álláspontja mellett, mint mondta, elég megnézni, máris milyen zsidózó feliratokat írtak a plakátokra.

Tobzódás, az undorító mocskolódás netovábbja, ahogy a plakátkampánnyal az idegengyűlöletet, az antiszemitizmust erősítik.

Szerinte a Fidesz a valódi kérdésekre nem tud válaszolni, ezért megy helyette a rágalmazás, a gyűlöletkeltés. Újra megismételte, “ez fasizmus”, az pedig hazugság, hogy Soros vagy az EU az illegális bevándorlást szorgalmazná. A magyar származású üzletember sokat tett a nyílt társadalmi rendért Magyarországon, aminek Orbán Viktor éppen az ellenkezőjét akarja.

Azok a fiúk, akik életükben nem dolgoztak és értéktermelő munkát nem végeztek, hanem szakmányban lopják az adófizetők pénzét, ezek mondják azt, hogy az, aki a pénzért megdolgozik egy világszínvonalú, nemzetközi  egyetemen, az Soros-bérenc? Hát egyszerűen kifordul a gyomrom, illetve nevetek rajta, annyira kisszerű és annyira szánalmas, hogy tulajdonképpen túl sok időt foglalkozunk ezzel.

Bokros Lajos előzőleg saját közösségi oldalán állt ki Soros György mellett, és egyenlőségjelet tett a kormány hazugságon alapuló nyílt antiszemita propagandája és a fasizmus közé.

Ki kell mondani végre, ezért kimondom: Magyarország miniszterelnöke fasiszta. A magyar kormány az adófizetők pénzén hazudozva, állami politika rangjára emelte a gyűlöletkeltést.

Válaszul a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte: Bokros Lajos a Soros-hálózat tagja, Soros György pénzéből fizetik, és Soros György pénzéből él, a Fidesz-frakció szóvivője pedig úgy fogalmazott: Bokros Lajos Soros György egyik alapemberének számít Magyarországon.

Migráció kontra korrupció, illetve Simicska, Soros kontra Mészáros – ez vár ránk a választásig. Ezt jósolta az InfoRádióban Török Gábor.

A Fidesz azt kiabálja az ellenfelei felé, hogy Soros és Simicska, ők visszakiabálják, hogy korrupció meg Mészáros Lőrinc. Így kell elképzelnünk a kampányt.

Török Gábor sem tudja, van-e még lejjebb
Migráció kontra korrupció, illetve Simicska kontra Mészáros - ez vár ránk a választásig.

Vannak arra utaló jelek, hogy a plakátkampány túlzás, hiszen lapunknak írta meg levelét az az ősfideszes édesanya, aki 27 éve lépett be a Fideszbe, még azt is elfogadta, ha valami egy kicsit nem volt törvényes, a sok mutyit is, de utána elkezdett félni. Ebből lett elege éppen a plakátok miatt.

Nem akar félni a csalódott ősfideszes édesanya
Mától bátor lesz, bármi történjék, felfedi kilétét is, amikor leírja véleményét a félelem kufárairól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik