Belföld

S. Mihály: Na jó, elmondom, őt is én öltem meg

A kiskunhalasi férfi először azt is tagadta, hogy egyáltalán ismerte a nőt akit 2012-ben megölt, de amikor a rendőrök ezt bizonyítékokkal megcáfolták, mégis beszélni kezdett. “Na jó,elmondom, őt is én öltem meg” – így kezdte vallomását.  Indokként annyit tett hozzá, hogy idegesítette az asszony, mert folyton pletykált. Előre eltervezte a gyilkosságot.

Tudta, hogy a nő aznap zárásig a kocsmában marad, ezért a bokrok közé bújva várt rá. A gyilkos eszközt, a kalapácsot már előre odakészítette. Azt állítja, ugyanezzel a szerszámmal verte halálra egy évvel korábban a barátját.

Elmondta: k ezeire kesztyűt húzott, cipőjére pedig rongydarabokat kötözött, hogy ne hagyjon azonosítható lábnyomot. A nő után osont, és hátulról támadt rá. Miután megölte, az áldozat biciklijét elrejtette, a holttestet lehúzta az útról és hazavitte a borát. Utóbbi kijelentése azért fontos, mert a kocsmárosnőn kívül csak ő tudhatta, hogy a nőnél volt egy palack  – írja a Zsaru magazin.

A férfi arról nem beszélt, mégis milyen pletykák miatt haragudott ismerősére.

Hogy a S. Mihálynak már két brutális bűncselekmény elkövetéséért kell felelnie, kedden számoltunk be. Eszerint a 2012-es haláleset aktáját azután porolták le, hogy a gyanúsított rendőrkézre került, a nő holttestére ugyanis nem messze a férfi  otthonától bukkantak rá, a kiskunhalasi Rekettye-pusztában. A haláleset kapcsán akkor nem indult büntetőeljárás, mivel a szakértő azt állapította meg, hogy az asszony közlekedési baleset áldozata lett.

A másik brutális gyilkosság még 2011-ben történt. Ennek részleteiről korábban már beszámoltunk. Eszerint a férfi azután bukott le, hogy megtalálták az áldozat csontjait tavaly nyáron, vagyis öt évvel a bűncselekmény elkövetése után. A meggyilkolt férfi eltűnését egyébként 2012 júniusában jelentette egyik rokona. A maradványokra Kiskunhalason, a Keceli út környékén bukkantak rá, egy erdős területen. A kirendelt szakértő megállapította: az eltűnt férfi csontjai kerültek elő.

gyilkosság kiskunhalasonpolice.hu

A beszerzett adatok, bizonyítékok alapján a rendőrség tavaly június végén büntetőeljárást indított, mert felmerült a gyanú, hogy az elhunytat egyik ismerőse ölte meg. Ez be is bizonyosodott: az 59 éves férfi tanyáján – a vallomása alapján – az áldozat további maradványaira bukkantak.

A rendőrség tavaly nyáron arról tájékoztatott, hogy az érintettek a gyanúsított tanyáján vesztek össze 2011 őszén. A vita odáig fajult, hogy a házigazda bántalmazta ismerősét, aki életét vesztette. Holttestét elásta az udvarán, ám 2015 őszén kihantolta és a maradványok egy részét elrejtette a közeli erdőben. A csontváz hiányzó részeit tetemkereső kutya segítségével találták meg.

A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldik az illetékes ügyészségnek.

Olvasói sztorik