Már elhiszi az ellenzék: Orbán leváltható

A korábbiakhoz képest egyértelműen optimistább és több embert megmozgató május 1-et láthattunk tegnap. A május 1. az elmúlt években leginkább a baloldali pártok kötelező, de megúszni kívánt ünnepe volt: a Városliget az időjárástól függően telt meg családosokkal, szakszervezetisekkel, ám ezek az alkalmak rendre a baloldal nehéz helyzetét illusztrálták. Ám a Fidesz-KDNP kormányzásának hetedik évében, 11 hónappal a következő választások előtt mind a Városliget, mind a Hősök tere más képet mutatott.

Mindez annak köszönhető, hogy két – egyébként nagyon is különböző – eseménysorozat is új színt hozott a politikába az elmúlt hónapokban: egyrészt Botka László „Fizessenek a gazdagok!”-kampánya és az ahhoz kapcsolódó, karakteresen baloldali politikai víziója őszintén tudott kapcsolódni a május 1-i munkásünnephez.

Botka beszéde lényegében a két és fél hónappal ezelőtti évadnyitó folytatása volt, kevesebb pártpolitikával és több programelemmel az igazságosságtervekről. Gyurcsánnyal szemben viszont az MSZP miniszterelnök-jelöltje kerülte az összefogással, közös indulással kapcsolatos kérdéseket, bár most is megerősítette a 2010 előtti időszakkal kapcsolatos kritikáit.

A másik apropó, aminek köszönhetően az idei május 1. létszámában egészen biztosan előzi a korábbi éveket, az esti Momentum-tüntetés volt, melynek fókuszában az Európai Unió melletti kiállás állt. A Momentum még április első felében, a lényegében napi szintű, egymást érő CEU-s tüntetések között hirdette meg első tömegrendezvényét.

A Momentum ezzel az első – és eddig egyetlen – párt lett, amelyik megpróbálta az elmúlt hetek civil, gyakran pártpolitika-ellenes tüntetéseit valamelyest magához kötni.

A hétfői vonulás létszámát és hangosságát tekintve elmaradt ugyan a nagyobb CEU melletti vonulásoktól – és a hivatalos rendezvény utáni Oktogon-foglalás is rövidebb életű volt –, ám így is az elmúlt évek egyik legnagyobb pártos rendezvénye lett. Látszik tehát, hogy egy párt hívószava tényleges korlátot jelent, ugyanakkor a Momentum élvezi az újonnan alakult, valamelyest a „civil szférához” kapcsolódó szimpátiát, ami annak idején az LMP-t vagy az Együttöt is fogadta.

Az elmúlt negyedév során az ellenzéki pártok minden korábbinál erősebben építették a Nyugat vs. Kelet, Európai Unió vs. Oroszország törésvonalat és jól látszott, hogy a most (a pártoktól függetlenül, a kormány ellenében) utcán levő tömeg számára az európaiság nagyon erős és megélt hívószóként működik. A momentumos tüntetés és beszédek alapját is ez képezte, ami egyszerre találkozott a résztvevők igényével és a szervezők identitásával. A Momentum jól ismerte fel, hogy életkorukból, társadalmi helyzetükből fakadóan, valamint külföldön szerzett tapasztalatiknak köszönhetően autentikusan tudnak beszélni az európai elkötelezettségből fakadó előnyökről, az EU-hoz való tartozás fontosságáról. Fontos látni azonban, hogy bár a magyar társadalom valóban elkötelezett az Európai Unió-s tagság mellett (nem akar kilépni, most is tag lenne, a nyugatot preferálja a kelettel szemben stb.), annak tényleges előnyeit a magyarok jelentős része nem tudta, nem tudja kihasználni – és éppen ez az a kettősség, amire a Fidesz – és gyakran a Jobbik is – épít.

A momentumos beszédekben keveredtek a generációs és globalizációpárti gondolatok, ám fő irány inkább utóbbihoz áll közel: a Momentum által vázolt Európai Unió-kép leginkább a brüsszeli euro-optimista forgatókönyveket hozza Magyarországra. Ez alapvetően találkozott a hétfői közel tízezer ember elképzelésével, kérdéses azonban, hogyan lesz képes szélesebb tömegeket megszólítani.

Éles a kontraszt ugyanis a pár órával korábban megtartott Botka-féle majálissal: az igazságosságkampány egyértelműen a globalizáció veszteseinek megszólítását tűzte ki – a Botka által is neoliberálisnak megnevezett megoldások elutasításával –, míg a Momentummal leginkább éppen a globalizáció (potenciális) nyertesei tudnak azonosulni. A párt nyilvánvalóan szeretne nyitni az előbbi csoport felé, Fekete-Győr András beszédének a közösségről és a védelemről szóló részei főleg e szavazóknak szólhatnak.

A hétfői tüntetést a Momentum sikerként könyvelheti el: az olimpia aláírások leadása óta a párt érezhetően eltűnt a közéletből és nem volt egyedi akciója (népszavazást, plakátátragasztást más pártok is csináltak) és a CEU körüli tüntetéseknek is csak résztvevői, de nem alakítói voltak. A 266 ezer aláíráshoz hasonló váratlan áttörést ugyanakkor ez a május 1. nem hozott, de megerősítette az eddig is tudott témafoglalást az EU vagy Oroszország kérdésben. A következő dátum – október 15-re kormányprogram – igen távoli, több mint amennyi ideje a Momentum a nyilvánosságban létezik, az addig hátralévő időszakban ráadásul egyre erősebb lesz a pártverseny a választások közeledtével.

A Momentum vélhetően felismerte, hogy a 2018-as választásokig tartó szűk egy év nagyon rövid: a pártépítés helyett Fekete-Győr ezért beszélhetett hangsúlyosan az egyéni akciók, egyéni csatlakozás fontosságáról – a párt számára létfontosságú, hogy újra lendületet kapjon és hogy ez a lendület kitartson 2018-ig.

A választásokon való indulás deklarálása arra utal, hogy a Momentum nem fog részt venni a választási rendszer megváltoztatására indított mozgalomban, ami azonban okozhat törést a párttal szimpatizálók között. A folytatás szempontjából ez a Momentum előtt álló legnagyobb kihívás: képes lesz-e bővülni úgy, hogy ne keletkezzenek olyan törésvonalak (a témák, a célok, vagy akár az eszközök okán), amik megbénítják a pártot.

Ezen a május elsején az ellenzék – több hullámban – egyértelműen visszavette a tereket, ez pedig egy fontos jelzés a kormánypárt számára is: a vele kritikus erők a társadalom több szegmensében is aktivizálni tudtak.

Ha egy pillanatra félretesszük a választási rendszer teremtette kényszert (amit csak átmenetileg lehet megtenni), akkor azt látjuk, hogy mind a magára találó régi baloldal, mind a fiatalabb generáció által megmozgatott nyugatos tömeg elkezdett hinni magában és abban, hogy a rendszer leváltható.