Belföld

Jöhet az ítélet Vizoviczki-ügyben

Harmincnégyen állnak a vádlottak padján.

Hétfőn hirdethet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amely milliárdos nagyságrendű vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vádjával indult Vizoviczki László és 33 társa ellen.

A vádirat szerint Vizoviczki egy olyan, 16 cégből álló, többnyire belvárosi éttermeket, a Hajógyári-szigeten működő szórakozóhelyeket, diszkókat, éjszakai klubokat működtető cégcsoportban volt érdekelt, amelynek nem volt ugyan közvetlen tulajdonosa, de azt az általa megbízott családtagok és ismerősök segítségével a háttérből irányította.

Az ügyészség szerint 2010 és 2012 között négy cég bevételét bűnszervezetben, társai segítségével eltitkolta az adóhatóság elől oly módon, hogy a bevételt, vagy annak egy részét nem ütötték be a pénztárgépbe.

A vádlottak perbeli védekezésükben többek közt arról beszéltek, hogy a vádbeli egymilliárd forint jogcíme borravaló volt, amelyet szerintük nem kellett bevallaniuk az adóhatóságnak, ezért vagyoni hátrány nem érhette a költségvetést.

Hétfőn a 34 vádlott utolsó szó jogán előadott felszólalását követően kerülhet sor az ítélethirdetésre.

Az üggyel összefüggésben korrupcióval megvádolt rendőröket egy másik eljárásban vonják felelősségre. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik