Belföld

Ötvenhat késszúrással ölte meg a szentendrei anyát – döntenek a sorsáról

Ítélet születik várhatóan annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint halálra késelte barátnőjét Szentendrén 2015 márciusában. Az ügyet a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalja. A vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával állították bíróság elé tavaly júniusban.

Az érintettek 2014 novemberben ismerkedtek meg egymással. A férfi Angliában dolgozott, ezért ritkán találkoztak. Szerelmes volt a nőbe, közös jövőt tervezett, az asszony azonban elutasította. 2015 márciusában jött haza Magyarországra, látni akarta a nőt, ő azonban próbálta ezt elkerülni – végül mégis belement.  A gyilkosság napján – március 19-én – az asszony késő este ért haza gyermekeivel. A férfi nem sokkal éjfél előtt érkezett, a nő beengedte  a házba. Beszélgettek, majd vitatkoztak.

Az áldozat elutasító volt, támadója pedig emiatt dühös lett és legalább ötvenhatszor megszúrta a nőt test szerte, főként a mellkasán, a nyakán ejtett sebeket. Az asszony rövid időn belül életét vesztette.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk már, az áldozatra fia bukkant rá. Az ügyben emberölés miatt indult nyomozás, kezdetben még ismeretlen tettes ellen. A rendőrség később közölte, hogy nem messze a lakástól egy eszméletlen állapotban lévő, sérült férfira találtak, akit a mentők kórházba vittek, ám azt még tisztázni kellett, összefüggésbe hozható-e a bűncselekménnyel. Végül kiderült, ő a tettes. A férfit bejelentés alapján találták meg. Egy közeli házba kopogott be véres ruhában, ekkor már életveszélyes állapotban volt.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik