Belföld

Kék Bálna: több tucat magyar fiatal van életveszélyben

Már biztos, hogy Magyarországot is elérte a fiatalokat öngyilkosságra buzdító hálózat. Bár a rendőrség azt állította, nem kaptak erről lakossági ejelentést, ez már biztosan nem így van.

Az Oroszországból indult, szuicid hajlamú fiatalokat megszólító, és őket sok esetben öngyilkosságba kergető Kék Bálna nevű csoporthoz bizonyíthatóan ötvennél is több magyar fiatal csatlakozott – tudtuk meg egy neve elhallgatását kérő forrásunktól, aki a mai napon bejelentést tett a rendőrségen.

Forrásunkat elkísértük a 7. kerületi rendőrkapitányságra, ahol  képernyőfotókat adott át bizonyítékként magyar fiatalok csatlakozásáról.

Közülük hárman már egyértelműen a belső körben vannak, ahol megkapták az első úgynevezett „kihívásokat.”

A „játszma” ötven napig tart, és minden kihívás teljesítését – például hogy kék bálnát rajzolnak a testükre, megnéznek valamilyen speciális tartalmat, vagy megvágják magukat – videofelvétellel kell bizonyítaniuk. Ezért a megfigyelőként való beépülés nagyon nehéz. Az utolsó kihívás maga az öngyilkosság. Eddig a becslések szerint 130 halálos áldozata van a „mozgalomnak”.

Ellentétben azokkal a rendőrségi közlésekkel, amelyek szerint nem történt lakossági bejelentés, forrásunk közölte: már egy hete megpróbált telefonon feljelentést tenni, de a rendőrségen nem foglalkoztak az üggyel, és arról sem tudtak felvilágosítást adni, létezik-e speciális csoport a hatóságon belül, ahol az ilyen bejelentéseket érdemben kivizsgálják, illetve eljárást indítanak.

A mai napon adatokat felvevő rendőrök egy része azt állította, sosem hallott a Kék Bálnáról – el kellett nekik magyarázni, hogy miről van szó, és miért veszélyes – egyikük azonban inkognitóban ott tartózkodó munkatársunkkal közölte, hogy folyamatosan érkeznek a bejelentések, „mióta a sajtó megcsinálta a hírverést.”

 Szükség esetén ingyenesen hívható 116-123-as vagy a 06-80/820-111-es krízisvonal. Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, olvassa ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik