Belföld

Felgyújtotta házát a budapesti férfi, mert nem akart osztozkodni a feleségével

Vádat emeltek egy 68 éves budapesti férfi ellen, aki felgyújtotta saját, XXII. kerületi házát tavaly áprilisban. Különös nagy kárt okozó közveszélyokozás bűntette és lőszerrel visszaélés bűntette miatt állítják bíróság elé.

A vádiratban az áll, hogy a férfi és felesége között megromlott a viszony, annyira, hogy az asszony pert indított a tulajdonjog megállapítása miatt egykori párjával szemben. A bíróság neki adott igazat és megállapította: a szóban forgó ház – egy ikerház fele – a feleséget illeti meg a tulajdoni hányad ötven százaléka.

A férfi ezt nem akarta elfogadni és úgy döntött, inkább megsemmisíti a házat, minthogy az a feleségéé legyen. Nem bízta a véletlenre: a pincébe gázpalackokat tett, majd minden emeleten gyúlékony anyagot locsolt a padlóra, amit beterített ruhákkal, papírokkal és egyéb éghető anyagokkal. A helyiségekben ezután benzint locsolt szét, több helyen PET-palackokat helyezett el, a pincében pedig több mint 300, engedély nélkül tartott céllövő töltényt szórt szét.

 Ilyen előkészületek után tavaly április 24-én a hajnali órákban a földszinti nappaliban az egyik benzinnel átitatott tárgyat gyufával meggyújtotta. A tűzben több gázpalack felrobbant, az egyik lökéshullám a vádlottat az udvarra repítette. A férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

 A tűz ezután gyorsan továbbterjedt a többi helyiségre, majd az emeleti, és tetőtéri részre is, onnan pedig a ikerház másik lakásának tetőtéri helyiségeire. Ez utóbbi lakásban egy háromfős család lakott, ők a gázpalackok robbanásának zajára felébredtek, majd miután észlelték a tüzet, sikerült időben kimenekülniük a házból. A pincében elhelyezett lőszerek végül nem robbantak fel, de a kár így is csaknem 85 millió forint.

A pincében elhelyezett lőszerek végül nem robbantak fel, de a kár így is csaknem 85 millió forint.

A Fővárosi Főügyészségtől kedden megtudtuk: kényszergyógykezelés elrendelését indítványozták vele szemben.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik