Belföld

Bemutatjuk a Fidesz suttyóválogatottját

Múlt hétvégén egy ország ismerte meg Kakuk Zoltán nevét, aki a Facebookon sajnálkozott amiatt, hogy nem sikerült  Sándor Mária öngyilkossági kísérlete. „Kár, hogy túlélte”– írta egyebek mellett a salgótarjáni önkormányzat népjóléti bizottságának tagja. Nem Kakuk az első kormánypárti tisztviselő, aki a semmiből berobbanva ütötte át az egyre magasabbra kerülő ingerküszöböt, bizonyítva, hogy ma már tényleg bárkiből lehet politikus. Tekintsük át a legnagyobb taplóságokat az elmúlt évekből.

Tavaly októberben Sipeki Zsolt, a Pest megyei Dánszentmiklós fideszes polgármestere vette a kelleténél jobban a szívére, hogy települése polgárai közül csupán 43 százalék vett részt a kvótaellenes népszavazáson.

Úgy vélte, a nem önhibájukból távolmaradók „felelőtlen, a közösség dolgaival nem törődő, önző jellemek, akik jelen állapotukban a statisztikai adat szerepét töltik be.” A szerény eredményt a nihil, a felelőtlenség és öncélú okoskodás következményének tudta be, hazaárulást emlegetett, az igennel szavazókat pedig egyenesen elmeháborodottnak nevezte elkeseredett Facebook-bejegyzéseiben.

A hazaárulózás persze ma már olyan szokványos, mint a madárcsicsergés egy tavaszi erdőben, Fodor Ibolyának is csak azért sikerült felhívnia magára a figyelmet vele, mert mégiscsak több tízezer magyar állampolgárra sütötte rá lazán a jelzőt a netadó elleni tüntetések idején.

Ma az igaz, nemzetét féltő magyar ember tudatosan, higgadtan, felkészülve néz szembe az ellenséggel. Az utca jelenleg csak gyarmatosítók és kiszolgálóik, a hazaárulók játszótere.

– írta pécsi önkormányzat fideszes képviselője, aki pár hónappal később azzal hallatott magáról, hogy rendőrt hívott az RTL stábjára, és majomnak nevezte az egyik riportert. A hazaárulózós posztot utóbb törölte, majd közleményben magyarázkodott, de bocsánatot nem kért.

Nem úgy Szolnok fideszes polgármestere, Szalay Ferenc, aki nem győzött mentegetőzni, miután vérig sértette városa néhány közügyekben elhivatott választóját.

Ennyi hülye vén kurvát

– mondta a bekapcsolva hagyott mikrofonba, miután meghallgatta a parkolóépítés ellen tiltakozó lakók képviselőjét a testületi ülésen.

Szalay még Lázár Jánostól is kapott egy nyilvános dorgálást, viszont már a felvetést sem értette, hogy miért kellene lemondania.

Stigelmaier Józsefné ügyét ugyancsak lezártnak tekinette  a Fidesz-KDNP veszprémi önkormányzati frakciója, miután a képviselő asszony elnézést kért azon kommentjéért, hogy ő bizony nemcsak áthajtana kamionnal a migránsokon, hanem

én még hátramenetet is kapcsolnék! Biztos ami biztos!

Következzék egy igazán merész konteó Szentgotthárd fideszes polgármestere munkásságából. Huszár Gábor egy önkormányzati nyílt ülésen fejtegette, hogy alighanem Izrael szervezte a 2015-ös  párizsi terrortámadást.  „Annyit tőlem mindenki fogadjon el, hogy az, ami Párizsban történt, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy bizonyos üzleti körök, és én itt kimondom, aminek a hátterében nagy valószínűséggel akár a zsidó állam is állhat, a keresztény Európát az iszlám ellen akarja hangolni, tehát ennek a tábor létesítésének semmiféle köze nem lehet a párizsi eseményekhez…” – hangzott egész pontosan Huszár bölcselkedése.

Szerencsére Kósa Lajostól később megtudtuk, hogy a polgármester magánemberként mondta, amit mondott, így a dolog el is volt intézte.

Ezzel pedig el is értünk a zsidózó fideszesek népes táboráig, itt van mindjárt Sisák Imre, volt parlamenti képviselő, 1998-tól 2014-ig pásztói polgármester, akinek elég volt megismernie egyetlen szocialista képviselőt, hogy megállapítsa,

a zsidók „milyen aljas, piszkos népség”, amelynek csak  „a saját zsebe fontos”.

„Egyetlen probléma van, hogy azok, akik az érdekeinket érvényesítették, képviselték, az összes külkereskedelmi cég a szocializmusban, meg most is az összes, mind piszkos zsidókból állt, kérlek szépen” – tette hozzá Sisák, aki a valamikor 2006 és 2010 között készült felvétel 2015-ös nyilvánosságra kerülésekor éppen osztályvezetőként dolgozott a Nógrád Megyei Kormányhivatalban.

Ilyen jóízű zsidózást már a miniszterelnök sem hagyhatott szó nélkül, és rövid úton eltávolította Sisákot. Molnár Oszkár azonban ma is Edelény polgármestere, pedig 2008-ban – amikor még országgyűlési képviselő is volt – hasonló gondolatmenet mentén haladt, mint pásztói kollégája.

„Szeretem Magyarországot, szeretem a magyar embereket és én előtérbe helyezem a magyar érdeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot” – jelentette ki a városi tévében. Az országos ismertséget azonban 2009 ősze hozta meg neki, amikor  egy testületi ülésen azt állította, hogy a terhes cigány nők gyógyszereket vesznek be és gumikalapáccsal ütik a hasukat, hogy károsítsák a születendő gyerekeiket, és több segélyt kapjanak.

Szintén a zsidózás-cigányozás összetett versenyszámban indult 2014-ben Kecel  éppen harmadszor megválasztott polgármestere, Haszilló Ferenc, aki szíve szerint még tarkón is lövetett volna néhány liberális politikust.

Néhány idézet a Magyar Narancs által nyilvánosságra hozott, 2012-ben készült félórás felvételből.

„Így megkérdezném tőle szívesen… Viktor, mi van a Demszkyvel? Hol van a Kóka? (…)

Most kétharmados többség: tarkólövés. Érted? Tarkólövés… Visszahozni a halálbüntetést, nemzetárulás satöbbi, ötöt-hatot kivégezni.

Látjuk az Orbánt… mit tud csinálni? Mert tökösen kiállt Brüsszelben az Európai Uniónál… nem is irigylem, mert gondolj bele!, mindennap, itt van, ott van, most évértékelő, meg azzal a geci zsidó Cohn… Bendit, vagy ilyen szarokkal kell (…) Ez a geci zsidó társaság nem szopatná így az országot, ahogy szopatja, akkor itt senki nem foglalkozna az önkormányzattal, hogy mit csinál. (…) A cigány gyerek felborította a Marcit szegényt… én is azt mondom, hogy a Kálmán első osztályú volt, hogy szájba verte, mert én is felrúgtam volna a gyereket, mint a szart, főleg benn, berántom a szertárba…”

Haszilló másnap lemondott posztjáról, és a Fideszből is kizárták, bár szerinte a felvételt megvágták,  és „nem abban a szövegkörnyezetben adja ki magát, mint amikor elhangzott.”

Nógrádsáp fideszes polgármestere ugyancsak fizikai fenyítést javasolt a Hallgatói Hálózat egyik aktivistájának, aki 2013-ban társaival kritizálta a kormány oktatáspolitikáját az Educatio szakkiállításon szervezett köznevelési konferencián.

Te pedig szerintem hazamehetnél édesapádnak lecsavarni két nagy fülest, hogy nem nevelt meg

– mondta Pintér Bertalan, aki utólagos magyarázata szerint csak helyre akarta igazítani a fiatalokat, hogy „tanuljanak tiszteletet.”

A sok sötét ló után jöjjön most néhány közismert név, elsőként a Fidesz – egyre gyakrabban a sajátjai ellen forduló – feljelentőbajnoka, Tényi István, aki két éve ugyan csak egy szolid lájkkal fejezte ki tetszését egyik diákjának kifejezetten neki ajánlott posztjára, na de micsoda poszt volt az.

Forrás: Facebook

Természetesen nem maradhat ki a listából Kocsis Máté sem, aki elsősorban buzizás kategóriában alkotott maradandót.

Ungár Klároly ügyvédje, dr. Nehéz-Posony Márton (aki egyébként szintén homokos) az alábbi üzenettel örvendeztette meg az ügyvédünket: haladéktalanul fizessék meg számára a lebuzizós ügyért járó 150 ezer forintot, mert különben – figyelem! -, a sajtóhoz fordul. (…) (Klári bácsiról amúgy láttunk a homofóbia ünnepén, a pride-on készült fotót, be volt szappanozva, de víz meg sajnos sehol nem volt…)

– írta a józsefvárosi polgármester a Facebook által szalonképtelennek ítélt, és ezért eltávolított posztjában. A Fidesz kommunikációs igazgatója és budapesti elnöke nem sokkal azután ragadtatta magát e sorokra, hogy jogerősen elveszítette az általa indított személyiségi jogi pert az őt melegnek nevező Ungár Klára ellen.

Ehhez képest már-már kedves bókolásnak tűnik, amikor az önkormányzat közmeghallgatásán a polgármester azzal rázta le magáról a Város Mindenkié aktivistájának felvetéseit, hogy

a világ bonyolultabb annál, hogy kedves, fiatal, szimpatikus hölgyek feltegyenek olyan kérdéseket, hogy mi lesz a szegényekkel.

A női vitapartner lealázásának a parlamentben is vannak hagyományai , hogy csak két példát említsünk a kormánypárt széksorok közül:

Attól, hogy ön szép, abból még nem következik, hogy okos.

Illés Zoltán Szél Bernadettnek.

Mit pofázol bele, kisanyám?

Tasó László Szabó Tímeának.

Varga István családon belüli erőszakra ajánlott ellenszere  nem is annyira a bárdolatlanság, mint inkább a szimpla ostobaság ékes példája:

„Ha mindenki a két-három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, és mindenki boldog lesz, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát. (…) Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.”

A végére pedig álljon itt egy igazi nagyágyú, Kósa Lajos, akinek ez jutott eszébe Dávid Ibolyáról egy 2007-es Playboy-interjúban:

Ugye mindenki észrevette, hogy általában ferdén tartja a fejét. Szegénynek volt egy súlyosabb autóbalesete. Na most, az embernek az a benyomása, amikor nézi, hogy ez a ferdén tartott fej a gondolkodó ember póza, pedig nem az.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik