Belföld

Tizenkét év fegyházat kapott az új Viszkis

uj-viszkis(960x640).jpg (új viszkis)
uj-viszkis(960x640).jpg (új viszkis)

Ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla az új Viszkisként elhíresült rabló ügyében. A harmincas évei végén járó fehérgyarmati férfi a vád szerint 47 helyszínen rabolt országszerte.  Tizenkét év fegyház – ennyit kapott. Ez súlyosabb büntetés ugyan, mint első fokon, de jóval kevesebb a 22 és fél éves maximumnál, amit a törvény engedett volna.

Tavaly áprilisban a Fővárosi Törvényszék döntött és kilenc év fegyházbüntetéssel sújtotta a férfit. A védelem nem is “tiltakozott” a döntés ellen, az ügyész azonban súlyosabb ítéletért fellebbezett, így került az ügy a tábla elé.

A támadó 2007 és 2014 között követte el “akcióit”. A vádiratban az áll, hogy eredetileg azt tervezte, hogy a pénzt, – amit takarékszövetkezeti fiókoktól, gyógyszertáraktól és kisebb üzletektől szerez – befekteti, vállalkozásba kezd, ám végül a maga és családja rendszeres megélhetését fedezte zsákmányából és törlesztette tartozásait.

Elsősorban Budapesten “dolgozott”, de szinte minden megyeszékhelyen, így Debrecenben, Nyíregyházán, Veszprémben, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Szegeden, Tatabányán, Pécsett, Egerben, Szolnokon és Miskolcon is lecsapott.

Jellemző volt rá, hogy a kiválasztott helyszíneket eleinte várostérképek, illetve internetes keresők segítségével tanulmányozta, majd körülbelül egy héttel a tervezett rablás előtt terepszemlét is tartott. A kezdetekben egy – lőfegyvernek nem minősülő –  gumilövedékes forgótáras pisztolyt használt, majd később megszerezte egy IX. kerületi bank biztonsági őrének 9 milliméteres fegyverét.

Ahogy arról beszámoltunk,

a rutinos rabló „ámokfutását” lényegében egy középkorú nő fékezte meg tavaly novemberben azzal, hogy letépte a maszkját.

A bátor asszony abban a miskolci takarékszövetkezetben volt éppen, amelyet a férfi ki akart pakolni. A bátor ügyfél nem ijedt meg a fegyvertől sem, nekirontott a fekete ruhás alaknak. Dulakodni kezdtek, a támadó megütötte a nőt, és még a fegyverét is elsütötte. Végül sikerült eltűnnie a zsákmánnyal. Ám a nőnek sikerült letépnie a maszkot az arcáról, menekülés közben pedig a takarékszövetkezet kamerája „elkapta”. A rendőrség felhívást tett közzé a képpel együtt, még nyomravezetői díjat is felajánlottak, félmillió forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik