Orbán Viktor már felnőttként tanult meg síelni, és amikor egy síversenyen felesége után csak második lett, az eredményhirdetésre elintézte, hogy külön férfi és női kategória legyen. Erről maga Lévai Anikó beszélt egy interjúban, ahol próbálta emberközelivé tenni a miniszterelnököt, és betekintést adott abba is, hogy mennyire kompetitív ember Orbán. Sőt, felhozott egy példát arra is, hogyan versenyez a miniszterelnök.
Lévai Anikó elárulta, hogy a kormányfő még neki sem hagyja, hogy legyőzze. Ha együtt futnak, végig úgy tesz, mintha megfulladna, a végén kezd sprintelni, és persze le is hagyja.
Orbán Viktor egyszerre dolgozik keményen, és kerüli meg a szabályokat a győzelemért. A második és harmadik Orbán-kormányokról ezzel párhuzamosan a Fidesz próbálta azt sugallni, hogy az erő kormányai, amelyek nem futamodnak meg az ellenállástól, hanem maguk alá gyűrik azt.
Ehhez képest most itt van az olimpia ügye. Ebben pedig egyelőre nem az erő politikáját mutatja a kormány, Orbán Viktor pedig a legkevésbé sem tűnik kompetitívnek.
A budapesti olimpia megfúrásához már az elég volt, hogy egy teljesen ismeretlen civil szervezet elkezdett aláírásokat gyűjteni, hogy egyáltalán lehessen arról szavazni, legyen-e Budapesten olimpia. A kormány pedig, miközben korábban hatalmas lendülettel állt ki az olimpia ügye mellett, elkezdett szépen lassan kihátrálni és úgy csinálni, mintha csak Tarlós István szeretett volna egyedül olimpiát rendezni Budapesten. Ezzel az egyetlen probléma az, hogy mindenki pontosan tudja, hogy az olimpia Orbán Viktor álma volt, ezért elég nehéz lesz úgy csinálni, mintha nem is akarta volna.
Persze az olimpiai pályázatot Budapest még nem vonta vissza. De most épp nagyon úgy tűnik, hogy vissza fogja vonni. Ez akár a szerdai fővárosi közgyűlésen is megtörténhet, ha Tarlós és Orbán is úgy akarja. Az mindenesetre már biztos, hogy Budapesten nem lesz olimpia, Orbán pedig kezd kihátrálni a harcból.
És nem is ez az első alkalom, hogy a férfias miniszterelnök kihátrál egy harcból. Sőt. Az Orbán-kormányok hozzáállását a küzdelmekhez elég röviden össze lehet foglalni.
- Csak olyan ellenféllel harcolnak, amelyet ők találtak ki, megfoghatatlan, vagy amely nem tud visszaszólni.
- Csak olyan társadalmi vitákba állnak bele, amelyekben nincsen vita.
- Orbán pedig csak olyan kérdésekre válaszol, amelyek a baráti sajtótól jönnek.
Nézzük a Fidesz nagy ellenségeit az elmúlt hat évből!
Brüsszel
Az Európai Unió, amit a Fidesz szeret Brüsszelnek nevezni, elég megfoghatatlan ellenfél. Egyrészt eleve nem egy szervezet, hanem legalább három, amelyből minimum kettőben elég erősen benne van Magyarország is. Az EU legfontosabb szervének, a kormányfőket tömörítő Európai Tanácsnak Orbán Viktor is tagja, az Európai Parlamentben pedig magyar képviselők is vannak, ahogy ül magyar biztos is az Európai Bizottságban. A brüsszeli ellenségképet egyértelműen az mozgatta, hogy a magyar szavazók egy része az Európai Uniót olyan felettes hatalomként képzeli el, amelynek nemcsak hatása van az életünkre, de meg is nyomorítja azt.
Ebben az ellenségképben az az igazán érdekes, hogy az Európai Unió sosem volt klasszikus ellenfél Magyarországnak. Ugyan megpróbáltak velünk bizonyos szabályokat betarttatni és értékeket figyelembe vétetni, de nem Magyarország büntetésében érdekeltek. Az EU már a felépítése miatt is inkább jutalmazó, mint büntető szervezet, mert nem az az érdeke, hogy Magyarország kívül legyen rajta, hanem az, hogy betartsuk a szabályait. Így viszonylag könnyű volt ellene harcolni, hiszen nem számíthattunk komolyabb retorzióra.
IMF
A Nemzetközi Valutaalap is inkább működik képzelt ellenségként, mint valódiként. Hiszen a konfliktus alapja eleve az volt, hogy az előző kormány hitelt vett fel az IMF-től, amelynek bizonyos kötött feltételei voltak. Mondjuk az IMF mint ellenségkép hamar megszűnt azzal, hogy kifizettük a hitelt.
Soros György
Soros György ugyan valamennyire létező ellenségképe lehetne a kormánynak, ha figyelembe vesszük, hogy Soros alapítványai tényleg költenek pénzt Magyarországon arra, hogy formálják a politikai kultúrát. Kérdés, hogy mennyire egészséges az, ha ellenségképnek tekintünk olyan szervezeteket, amelyek átlátható és nyilvános költségvetéssel egy nyitottabb és átláthatóbb közéletért dolgoznak, miközben az ország legjobb minőségű egyetemét üzemeltetik.
Hatalmas különbség van erőforrásokban is. A kormány erőforrásai szinte kimeríthetetlenek, hiszen a mi pénzünket költik el. Soros György viszont valójában nem költ sok pénzt Magyarországon, ahhoz képest pedig semmiképp, amit a kormány szán ugyanerre a célra.
A sorosozás ráadásul azért veszélyes, mert Magyarország egy részének legrosszabb ösztöneire épít rá. Azért is, mert Soros György mint rejtélyes és gonosz háttératalom emlegetése burkolt antiszemitizmus, ami az idegengyűlület és az ismeretlentől való félelem érzését tálpálja.
Menekültek
Talán egyetlen ellenségével sem bánt olyan kegyetlenül az Orbán-kormány, mint a Magyarországon keresztülhaladó menekültekkel. És bánik azóta is. Kezdjük a tényekkel:
- Magyarország soha nem volt célország, csak áthaladtak rajtunk a menekültek.
- Jelenleg alig van menekült Magyarország területén.
- Aki itt van, egészen gyalázatos körülmények között vár a sorsára.
- Egyetlen olyan eset nem volt, amikor egy menekült erőszakos bűncselekményt hajtott végre magyar állapolgár ellen.
- A kormány mégis úgy csinált, mintha a menekültek elfoglalni szeretnék Magyarországot, kegyetlen, erőszakos emberek lennének, akik egyszerre akarják elvenni a munkánkat és nem akarnak dolgozni.
De ami ennél sokkal durvább, hogy ezek az emberek nem tudtak visszaszólni. Soha nem lehetett megkérdezni, hogy amúgy a menekültek mit gondolnak Orbánról, ha már Orbán elmondta róluk a véleményét. Gyenge, kiszolgáltatott, háború elől menekülő emberekre csapott le a kormány, hogy a saját politikai céljaira használja fel Magyarország egyre durvább idegengyűlöletét.
A menekültekről szóló népszavazás kampánya egy olyan vita volt, ahol nem volt vita. Az ország jó része nem szimpatizált a menekültekkel, a kormány mégis képtelen volt arra, hogy rávegye őket a szavazásra. Még úgy sem, hogy iszonyatos erőforrásokat mozgatott meg a cél érdekében.
Vasárnapi boltzár
És akkor ott volt még egy másik népszavazás is, ami a Fidesz eddigi legdurvább megfutamodása volt. A vasárnapi boltzáré. Persze ez nem volt annyira súlyos vereség, mint az olimpia ügye, mert a boltzár nem Orbán, hanem a KDNP álma volt. A KDNP álmai pedig nincsenek olyan súllyal képviselve a kormányban, mint Orbán álmai.
A boltzár ügye olyan vita lett volna, ahol a többség véleménye valószínűleg nem egyezett volna a Fidesz véleményével. Meg kellett volna győzni őket. Azonnal meg is futamodtak, amint vitatkozni kellett volna. Persze előtte még valaki megpróbálta megakadályozni, hogy egyáltalán lehessen.
Azt, hogy Orbán Viktor és a kormány hogy áll a vitához, remekül megmutatja, hogy a miniszterelnök az utolsó olyan interjúját, amikor nem kormánypárti vagy kis megyei lappal ült le, majdnem tíz éve adta. Azóta az ellenzéki sajtóval nem is áll szóba, eseményeken többnyire kérdezni sem lehet. Ha a miniszterelnöknek szeretnénk kérdést feltenni, a legjobb esélyünk akkor van, ha Orbán épp egyik pontból a másikba battyog, de akkor is keresztül kell magunkat küzdenünk a miniszterlnök sajtófőnökén, Havasi Bertalanon. A sajtóval vitatkozás felelőse Lázár János szuperminiszter lett, aki ezt hetente két órában teszi.
A kormány még az olimpiarendezésről szóló népszavazás hajrájában is úgy érezte, hogy amikor valamiről konzultálnia kell az emberekkel, az véletlenül se olyasmi legyen, amiben tényleg vita van. Öt “veszélyforrásról” írnak majd ki nemzeti konzultációt. Ezek között Orbán említette
- a rezsicsökkentés brüsszeli betiltását,
- az illegális bevándorlást,
- a külföldről érkező befolyásolási kísérleteket,
- valamint a magyar adócsökkentést
- és munkahelyteremtő programokat célzó brüsszeli támadásokat.
Amelyek közül egyik veszélyforás sem létezik.
