Belföld

Lánczi Tamás a Figyelő új főszerkesztője

A lap szerint „a javaslatok kidolgozásáért felelős szerkesztőbizottság ajánlásokat tett a szerkesztőségnek az újság vizuális és strukturális átalakítására, amelyet a lap munkatársai megvitattak és módosított formában elfogadtak. A megújulás mind az online, mind a print változatot érinti. A szerkesztőbizottság ezzel a feladatát elvégezte és megbízatása lejárt. A mai naptól a lap főszerkesztői feladatait Lánczi Tamás látja el.”

A közlemény aláírói Lánczi mellett Kamasz Melinda és Brückner Gergely, akitől megkérdeztük, távozása ellenére miért van ott a neve. Válaszáról itt írunk.

Korábban megírtuk, hogy új szerkesztőbizottság került a laphoz, akkor még Lánczi mellett a fideszes L. Simon László és a Terror Háza programigazgatója, Tallai Gábor érkezett.

Schmidt Mária újonnan létrehozott K4A Lapkiadó nevű cége decemberben vette meg az egyik legrégebbi és legnagyobb befolyású hetilapot.

L. Simon korábban azt mondta, ő nem akar független hetilapot csinálni és nem tartja összeférhetetlennek a politikusi mivoltával új szerkesztői szerepkörét.

A laptól távozott a korábbi főszerkesztő, Lambert Gábor, aki azért döntött így, mert nem értett egyet a lap jövőjével kapcsolatos elképzelésekkel és az újság jelenlegi piaci pozíciójával kapcsolatos nézetei is eltértek a Schmidt Mária érdekeltségei közé tartozó kiadó új vezetésétől.

Felmondott Brückner Gergely, a lap egyik legismertebb szerkesztője, mert nem értett egyet a céghez delegált fideszes kötődésű szerkesztőbizottsági tagok érkezésével. Szintén távozott Jandó Zoltán, energiapiaci újságíró is.

Úgy tudjuk, ezzel egy időben távozott a lap külső munkatársa, Baka F. Zoltán.

Megkérdeztük a Századvéget, Lánczi marad-e vezető elemző náluk, amint válaszolnak, frissítjük írásunkat.

A kiemelt képen Lánczi és Schmidt, MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik