Belföld

Putyin Budapesten: milliónyi változás a budapesti tömegközlekedésben

Garantált a csütörtöki káosz Budapesten, Vlagyimir Putyin orosz elnök érkezésére a fél fővárost lezárják, parkolni sem lehet majd, és tucatnyi tömegközlekedési eszköz útvonalát is teljesen meg kellett variálni.

Alább a BKK közleménynek álcázott kisregénye a holnapi közlekedésről.

A delegáció közlekedésének biztosítása miatti útlezárások a közösségi közlekedési járatok forgalmát is érintik.

  • A delegáció érkezésekor és távozásakor a szükséges legrövidebb időszakra lezárják a Ferihegyi repülőtérre vezető utat is, ezért a 200E autóbusz csak a Vecsés, Market Centrálig tud közlekedni. Akinek a repülőgépe 11:30 és 13:00, illetve 17:00 és 19:30 között indul, annak célszerű lényegesen korábban elindulnia otthonról.
  • A lezárt Kossuth Lajos teret és a Markó utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Báthory utca – Hold utca – Hercegprímás utca – Arany János utca – Nádor utca – Garibaldi utca – pesti alsórakpart által határolt területet a járatok már kora reggeltől nem érintik, ezért az utasok részére a M3-as metró és a 4-es vagy a 6-os villamos igénybevételét ajánljuk belvárosi céljuk megközelítéséhez.
  • Az M1-es metró napközben nem közlekedik, helyette pótlóbusz viszi az utasokat.
  • A delegáció kora délutáni érkezésekor és kora esti távozásakor a biztosított útvonalat keresztirányban érintő járatok (többek között az 1-es és a 4-es, 6-os villamosok) megvárják a menet elhaladását, ez maximum 20-30 perces korlátozást jelent mindkét alkalommal a járatok közlekedésében.

Nagyobb korlátozásokra a delegáció útvonalát hosszirányban érintő alábbi járatoknál kell számítani.

M1-es metró

Az M1-es metró várhatóan 10:00 és 20:00 között nem közlekedik, helyette pótlóbusz viszi az utasokat a Mexikói út M és a Deák Ferenc tér M között. A delegáció Andrássy utat is érintő vonulásának idején – várhatóan 12:00 és 13:00 között, illetve 17:30 után – az útvonal lezárása miatt rövid ideig a pótlóbuszok forgalma is leáll.

A Mexikói út M felől a Deák Ferenc tér M felé közlekedő pótlóbusz a Horvát Boldizsár utca–Mexikói út–Szőnyi út–M3 bevezető út–Állatkerti körút–Hősök tere–Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:

  • Mexikói út M: a végállomási pótló megállóhely a Mexikói út kereszteződése előtt,
  • Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Hősök tere M: a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Bajza utca M: a 105-ös és a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Kodály körönd M: a 105-ös és a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Vörösmarty utca M: a 105-ös és a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Oktogon M: pótló megállóhely a Nagykörút kereszteződése előtt,
  • Oktogon M: a 105-ös és a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Opera M: a 105-ös és a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Bajcsy-Zsilinszky út M: a 105-ös és a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Deák Ferenc tér M (leszállóhely): a 9-es, a 914-es, a 914A, a 916-os, a 931-es, a 950-es és a 990-es autóbusz Astoria irányú megállóhelye.

A Deák Ferenc tér M felől a Mexikói út M felé közlekedő pótlóbusz a Károly körút–Deák Ferenc tér–Bajcsy-Zsilinszky út–Andrássy út–Dózsa György út–Gundel Károly út–Állatkerti körút–Kacsóh Pongrác út–Horvát Boldizsár utca útvonalon halad az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Deák Ferenc tér M: a 9-es, a 914-es, a 914A, a 916-os, a 931-es, a 950-es, a 950A és a 990-es autóbusz Óbuda irányú megállóhelye a Király utca kereszteződése előtt,
  • Bajcsy-Zsilinszky út M: a 105-ös és a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Opera M: a 105-ös és a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Oktogon M: a 105-ös és a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Oktogon M: pótló megállóhely a Nagykörút kereszteződése után,
  • Vörösmarty utca M: a 105-ös és a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Kodály körönd M: a 105-ös és a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Bajza utca M: a 105-ös és a 979-es autóbusz megállóhelye,
  • Hősök tere M: a 20E, a 30-as, a 30A, a 105-ös és a 230-as autóbusz megállóhelye,
  • Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Mexikói út M: a végállomási pótló megállóhely a Mexikói út kereszteződése előtt.

A pótlóbusz Deák Ferenc téri végállomásától a Vörösmarty tér gyalogosan, néhány perc sétával érhető el.

Várhatóan a 12:00 és 13:00, valamint a 17:30 és a 19:00 között, egy körülbelül 40 perces időszakban az Andrássy út lezárása miatt a pótlóbuszok nem közlekednek.

M2A pótlóbusz

Várhatóan kora reggeltől egészen 19:00-ig az M2A pótlóbusz nem közlekedik.

2-es villamos

A 2-es villamos kora reggeltől várhatóan egészen este 20:00-ig rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Széchenyi István tér között jár.

9-es autóbusz

A 9-es busz a delegáció érkezése és távozása idején, várhatóan 12:00 és 13:00, illetve 18:00 és 19:00 között egy-egy körülbelül 20-30 perces időszakban két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • Óbuda, Bogdáni út felől csak a Nyugati pályaudvar M-ig,
  • Kőbánya alsó vasútállomás felől pedig csak a Deák Ferenc tér M-ig.

15-ös és 115-ös autóbusz

Várhatóan kora reggeltől egészen 19:00-ig a 15-ös és a 115-ös busz a Kossuth Lajos tér környékének lezárása miatt módosított útvonalon,

  • a Gyöngyösi utca M, illetve az Árpád híd M felé a Deák Ferenc tér és az Alkotmány utca között a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd ezt követően a Nagykörúton közlekedik, ezért nem érinti az Erzsébet tér, a Hercegprímás utca, a Hold utca, a Kossuth Lajos tér M, a Batthyány örökmécses és a Markó utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 15-ös és a 115-ös buszra a 9-es buszjárat Szent István Bazilika, Arany János utca M, Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út és Nyugati pályaudvar M megállójában lehet felszállni.
  • a Boráros tér H felé a Nagykörút–Bajcsy-Zsilinszky út–József Attila utca útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Szent István körút, a Markó utca, a Kossuth Lajos tér M, a Széchényi utca és a Zrínyi utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 15-ös és a 115-ös buszra a 9-es buszjárat Nyugati pályaudvar M, Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út, Arany János utca M és Szent István Bazilika, majd a 16-os és a 105-ös József Attila utcai Deák Ferenc tér M és Hild tér megállójában lehet felszállni.

Várhatóan a 12:00 és 13:00, valamint a 17:30 és a 18:30 közötti időszakban – a Bajcsy-Zsilinszky út lezárása miatt – a 15-ös és a 115-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • a Gyöngyösi utca M, illetve az Árpád híd M felől csak a Nyugati pályaudvar M-ig,
  • a Boráros tér H felől pedig csak a Deák Ferenc tér M-ig.

16-os autóbusz

Február 1-jén 12:00-től február 2-án várhatóan 20:00-ig a 16-os busz módosított útvonalon, a Széll Kálmán tértől a Deák Ferenc tér végállomás helyett az Arany János utca metróállomáshoz közlekedik.

Február 2-án a delegáció érkezése és távozása idején várhatóan a 12:00 és 13:00, valamint a 17:30 és a 19:00 közötti időszakban rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tértől csak a Széchenyi István térig közlekedik.

70-es és 78-as trolibusz

Kora reggeltől várhatóan egészen este 19:00-ig a 70-es trolibusz az Erzsébet királyné útja, aluljáró, a 78-as pedig a Keleti pályaudvar M végállomástól módosított útvonalon az Arany János utca metróállomásig – a 72-es és a 73-as trolibusz végállomásáig – közlekedik.

A delegáció érkezése és távozása idején várhatóan a 12:00 és 13:00, valamint a 18:00 és a 18:30 közötti időszakban – az Andrássy út lezárása miatt várhatóan rövidített útvonalon az Erzsébet királyné útja, aluljáró és a Keleti pályaudvar M végállomástól az Akácfa utcáig közlekednek.

72-es trolibusz

A 72-es trolibusz a delegáció érkezése és távozása idején, várhatóan 12:00 és 13:00, illetve 18:00 és 19:00 között egy-egy körülbelül 20-30 perces időszakban a 72-es trolibusz rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar M és a Dózsa György út között közlekedik.

74-es trolibusz

A delegáció érkezése és távozása idején, várhatóan 12:00 és 13:00 valamint 17:30 és 19:00 között a 74-es trolibusz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • a Csáktornya park felől csak a Mexikói út M-ig,
  • a Károly körút (Astoria M) felől pedig csak az Erzsébet királyné útja, aluljáróig.

75-ös és 79-es trolibusz

A 75-ös és a 79-es trolibusz a delegáció érkezése és távozása idején, várhatóan 12:00 és 13:00, illetve 18:00 és 19:00 között egy-egy körülbelül 20-30 perces időszakban 75-ös jelzéssel rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér és a Dózsa György út/Szabolcs utca között közlekedik. A trolikra a Szabolcs utcában a taxiállomásnál lehet felszállni.

105-ös autóbusz

A 105-ös busz a delegáció érkezése és távozása idején, várhatóan 12:00 és 13:00 között, majd 17:30 és 19:00 között egy körülbelül 40 perces időszakban módosított útvonalon, a Lánchíd helyett a Margit hídon át közlekedik.

Az Apor Vilmos tér felől a Gyöngyösi utca M felé közlekedő busz a Clark Ádám tér és a Dózsa György út között a Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Gyóni Géza tér–Liptay utca–Margit híd–Szent István körút–Nyugati tér–Teréz körút–Podmaniczky utca–Munkácsy Mihály utca–Szondi utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Széchenyi István tér és a Hősök tere M közötti megállóit. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Halász utca: a 990-es autóbusz megállóhelye,
  • Batthyány tér M+H: a buszvégállomáson,
  • Kacsa utca: a 109-es autóbusz megállóhelye,
  • Bem József tér: a 109-es autóbusz megállóhelye,
  • Margit híd, budai hídfő H: a hídon,
  • Jászai Mari tér: a 9-es, a 91-es és a 191-es autóbusz megállóhelye,
  • Nyugati pályaudvar M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
  • Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es és a 73 trolibusz megállóhelye,
  • Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelye.

A Gyöngyösi utca M felől az Apor Vilmos tér felé közlekedő busz a Dózsa György út és a Clark Ádám tér között a Szondi utca–Bajza utca–Podmaniczky utca–Teréz körút–Nyugati tér–Szent István körút–Margit híd–Germanus Gyula park–Árpád fejedelem útja–Bem rakpart–Bem tér–Fő utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Hősök tere M és a Széchenyi István tér közötti megállóit. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
  • Nyugati pályaudvar M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
  • Jászai Mari tér: a 9-es és a 91-es autóbusz megállóhelye,
  • Margit híd, budai hídfő H: a 9-es busz Pest irányú megállóhelye,
  • Bem tér: a 109-es autóbusz megállóhelye,
  • Batthyány tér M+H: a 990-es autóbusz megállóhelye,
  • Halász utca: a 990-es autóbusz megállóhelye.

Fenti időszakon kívül, az Apor Vilmos tér felé közlekedő 105-ös autóbusz már február 1-jén 12:00-tól várhatóan február 2-án 20:00-ig az Andrássy útról az Erzsébet tér érintése nélkül, egyenesen a József Attila utcán halad tovább, ezért Deák Ferenc tér M megállója helyett a József Attila utcában lehet felszállni rá.

200E autóbusz

A Liszt Ferenc repülőtérre közlekedő 200E autóbusz a delegáció érkezése és távozása idején, várhatóan 11:40 és 12:20, illetve 18:00 és 18:30 között egy-egy körülbelül 10-30 perces időszakban módosított útvonalon, a repülőtér érintés nélkül, Vecsés, Market Centrál Ferihegy volánbusz megállóhelyig közlekedik, ezért nem érinti a Vecsés-nyugat, a Repülőtér, P+R és a Liszt Ferenc Airport 2 megállót. Akinek a repülőgépe 11:30 és 13:00, illetve 17:00 és 19:30 között indul, annak célszerű lényegesen korábban elindulnia otthonról.

916-os és 990-es autóbusz

A február 1-jéről 2-ára (szerdáról csütörtökre) virradó éjszaka a 916-os és a 990-es autóbusz budai végállomása felé nem áll meg az Erzsébet téri Deák Ferenc tér M megállóhelyén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik