Belföld

Már tagadja az izsáki polgármester, hogy beköltözött az EU-s pénzből épült panzióba

Mondok József azt mondta, a vendégekre vonatkozó dokumentációt átadta az államkincstár vizsgálódó munkatársainak.

Az izsáki polgármester a Baon.hu-nak adott interjúban azt állította: nem lakik életvitelszerűen abban a vadászpanzióban, amelyet 35 millió forintos uniós támogatással épített, de nem hirdetik szálláshelyként. Pedig korábban az N1TV-nek még azt mondta: „többnyire” ott lakik, legfeljebb a baráti köre használhatja, mert

átjáróházat nem engedek én ott csinálni.

Mondok József elmondta: csütörtökön már voltak is nála az államkincstár munkatársai. Megkérdezték arról is, hogy voltak-e olyan vendégek a vadászpanzióban, akik után volt bevétele a cégnek, és ha igen, akkor milyen nagyságú összeg volt ez.

Igen, ennek dokumentációit átadtam a Kincstár ellenőrzést végző munkatársainak

– felelte a polgármester, aki ezzel csak részben válaszolta meg a kérdést, de a lap sem firtatta tovább.

Mondok azt állította: a panzió mellett lévő vadaskert, valamint az ingatlan biztonsága és gondozása miatt gyakran van a területen, de ha hosszabb időt tölt ott, „ a birtokon belül erre a célra kialakított helyen” tartózkodik. Közölte: a két éve működő panziónak magyar vendégei voltak, akiknek a kft-je biztosít vadászati lehetőséget.

Pénteken kiderült, hogy Mondok József egy másik cége Karádon is épített panziót, amire még több, 50 millió forint uniós támogatást kapott, de itt sincs nyoma, hogy szálláshelyként működtetnék az ingatlant.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik