Bissau-Guineában született 1958-ban. Mióta él Magyarországon?
Ha mindent összeszámolok, akkor több mint 30 éve.
Miért jött?
Tanulni. A hazám függetlenségi háborút vívott a portugálok ellen, amiben én is részt vettem, katona voltam. Ezután ajánlottak egy mezőgazdasági mérnöki ösztöndíjat Németországba, de mire jelentkeztem, már csak Magyarországra volt hely. Én viszont el akartam jönni a bizonytalanságból, így 1976-ban, 18 évesen jöttem Magyarországra, a szüleim tanácsára. A Hámán Kató Közgazdasági Szakközépiskolában letettem az érettségit, közben kollégiumban laktam, Zuglóban. Aztán felvételiztem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre. Nagyszerű barátaim lettek. A barátnőim is hazavittek bemutatni, a családok szeretettel fogadtak. A közgazdász diploma megszerzése után pedig eredetileg haza akartam menni, hogy a hazámat támogassam a tudásommal, de közben itt megismerkedtem a leendő feleségemmel, aztán megszületett a fiam.
Itt ragadt?
Itt. A 80-as években könnyű volt munkát találni, a szocializmusban nem nagyon volt kirekesztés, csak a bürokratikus, hivatalos kirekesztés. Volt munkavállalási engedélyem, tartózkodási engedélyem, letelepedési engedélyem, diplomám. Maradtam.
Soha sem merült fel, hogy visszamegy?
1988-ban eldöntöttem, hogy hazamegyek, megbeszéltem a feleségemmel, hogy megnézem, milyen körülmények vannak otthon, el tudnék-e helyezkedni a szakmámban. De otthon már senki nem ismert, a vezetői állásokat kiosztották a haveroknak, hasonló volt a helyzet, mint Magyarországon.
Hogyan lett villamosvezető közgazdász diplomával?
2003-ban újra megnősültem, 2004-ben megszületett a lányom, a fiam akkor már a műszaki egyetemre járt. Anyagilag csődben voltam, nem tudtam a végzettségemmel elhelyezkedni. Akkor találtam egy hirdetést, hogy a BKV metróvezetőt keres. Bekopogtam az ajtón, hogy jelentkeznék. Rám nézett az ügyintéző, és azt mondta, maga úgysem tudja ezt megtanulni, és az ajtóra mutatott. Bementem a központba, ott mondták, hogy villamosvezetőnek jelentkezhetek. Most tizenkettedik éve vezetem a villamost közgazdász diplomával.
Ne szaladjunk ennyit előre az időben, a rendszerváltás változtatott valamit az életén?
Érezhetőbb lett a diszkrimináció. Előkerültek a bőrfejűek. Hogy úgy mondjam, az ember a saját bőrén érezte a változást.
Bántották?
Csak azért, mert más a bőrszíne?
Amikor kiszabadultam a gyűrűjükből, megkérdeztem, hogy ezt most miért? Az volt a válasz, hogy azért, mert a négerek hozzák ide a betegségeket.
Ez elég konkrét.
Eléggé. De érzékeltem kifinomultabb rasszizmust is, mondjuk, amikor kinevettek, hogy közgazdászként ilyen bőrszínnel el akarok helyezkedni.
Mindezek ellenére mégis magyar állampolgár lett?
Igen. 1995 óta vagyok már magyar állampolgár is. A filmbeli állampolgársági vizsgához képest az én vizsgám könnyebben ment, hiszen a magyar történelmet már az egyetemen megtanultam, de az állampolgárság ügyintézése 4 évig tartott.
Szóval a Szózatot nem csak a film kedvéért tanulta meg. Furán néznek még ma is magára?
Leszólítanak az utcán, mutogatnak rám, megaláznak, sorolhatnám.
Fel lehet ezt dolgozni?
Túl lehet ezen lépni.
Muszáj. Ha ezen bánkódnék minden nap, nem maradna időm arra, hogy a munkámra koncentráljak, vagy csak gondolkodjak. De ez nem csak magyar probléma. Azt szoktam mondani, hogy nincs olyan fekete ember Európában, akinek nincs problémája. Éltem három évet Belgiumban, amikor beiratkoztam a brüsszeli szabadegyetemre, hogy honosítsák a magyar diplomámat. Reggel nyolcra elmentem egyetemre, déltől pedig feketén dolgoztam egy étteremben. Szóval ott is lehet ezzel találkozni. Sétáltam a belvárosban, és abban a tömegben simán kiszúrtak, megállt mellettem a rendőrautó, kiszálltak és igazoltattak. Miért? Mert ha fekete vagy, lehet, hogy nem belga vagy.
Pedig Belgium sokkal színesebb, mint Magyarország.
Ez igaz, de akkor is. Persze egy kelet-európai országban sokkal nehezebb még így is érvényesülni feketeként. Most a menekült kérdés sokkal jobban megosztotta az európai társadalmakat. Sőt, ugye itthon a kormány népszavazási kampánya még fokozta is ezt. Úgy is mondhatnám, hogy elég csúnya volt. De, hogy őszinte legyek, ezzel nem nagyon szoktam foglalkozni. A társadalmi problémákon én magam nem nagyon tudok változtatni.
Eldöntötték.
Persze, ha azt mondom, hogy ez nem rázott meg, akkor lehet, hogy hazudok. De mindenki úgy magyarázza, ahogy akarja.
Most viszont nem menekültellenes plakátokkal van tele az utca, hanem az ön arcával. Leszólítják már?
Dehogy! Nézzen rám, inkognitóban közlekedek! Ki vesz észre engem, ha fejembe húzom a sapkát itt Magyarországon? (Nevet.) Na jó, ha komolyan mondom, akkor a film miatt csak a kollégák szólnak a BKV-nál. Minden nap mondják, hogy láttak itt, ott.
Persze, elég eltéveszthetetlen az arca. Vranik Rolandnak is ez tűnt fel?
Igen, Roland utánam futott az utcán, nem volt valami bizalomgerjesztő, éppen kopaszra volt borotválva a feje, kapucnis pulcsiban volt, lihegett és megkérdezte, hogy menekült vagyok-e.
Erős lehetett.
Az első pillanatok furcsák voltak. De nagyon örülök neki, hogy így alakult.
Elhitte az első néhány perc után, hogy komolyan egy magyar filmrendező áll maga előtt és azt magyarázza, hogy a következő filmje főszereplője lehet?
Mi van, ha nem hiszem el? Elmondta világosan, én meg elhittem.
Amikor elolvasta a forgatókönyvet, megérintette a történet?
Aki feketeként Európában él, azt megérinti. Aki itt van és olyan, mint én, ha nem is száz százalékban, de találkozik ezekkel a problémákkal, amivel a film főszereplője. Nap, mint nap.
Azért egy ilyen film csak segíthet ezen.
Ez egy nehéz kérdés. Szerintem, aki most nem szereti az idegeneket és megnézi ezt a filmet, majd elgondolkodik egy kicsit. De nem hiszem, hogy sokat. Azok, akik eddig is toleránsak voltak, ha megnézik Az állampolgárt, szerintem még jobban átérzik majd ezeknek az embereknek a helyzetét. De ennél sokkal fontosabb, hogy beszéljünk erről. Amit a film felvet, az egy nagyon fontos probléma, és ahogy látom, jó ideig az is marad.
