Belföld

Készül a mentők életpályamodellje

Már főigazgatósága első évében szeretné megkötni a mentődolgozói életpályamodellhez szükséges megállapodást a szakszervezetekkel és az érdekképviseletekkel az Országos Mentőszolgálat új főigazgatója - olvasható a Magyar Idők keddi számában.

Csató Gábor – aki január 16-tól veheti át a mentőszolgálat vezetését – a napilapnak adott interjújában kiemelte, elengedhetetlen javítani a mentőszolgálatnál a vállalati kultúrát és a lojalitást, ehhez azonban erkölcsi megbecsülést és kiszámítható jövőt biztosító pályaképet kell felmutatni mindenkinek, aki a mentőszolgálatnál dolgozik.

A leendő főigazgató szerint az idén megkezdett példátlan bérrendezés jó alapot ad ahhoz, hogy az általa elképzelt és a kormányzat részéről is támogatott életpályamodellt bevezethessék.

Ebben – más ágazatokhoz hasonlóan – a kompetenciának megfelelő bérezés jelentheti az alapot, egy új képzési struktúra bevezetését pedig az egészségügyi kormányzat is maximálisan támogatja

– tette hozzá.

Csató Gábor arról is beszélt, hogy hivatalba lépését követően azonnal megkezdi a mentőszolgálat helyzetének áttekintését, beleértve a gazdálkodást és az elengedhetetlen beruházásokat. Ennek kapcsán kiemelte, hogy fél éven belül lejár a mentőhelikopterek bérleti szerződése.

Erre megfelelő anyagi forrást kell biztosítani, hiszen a légi mentésnek folyamatosnak és biztonságosnak kell lennie

– jelentette ki. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik