Szexuális erőszakkal gyanúsított mentősök – biofüvet és alkoholt fogyaszthatott a lány

Korábban a témában:

Életükben először dolgozott együtt az a mentőápoló és mentőgépkocsi-vezető november 9-én, akiket a rendőrség azzal gyanúsít, hogy kórházba szállítás közben szexre kényszerítettek egy 17 éves lányt. A kamaszhoz a a nevelők hívták ki a mentőket a Kaffka Margit Ifjúsági Gyermekotthonba, mert a lány rosszul lett a szobájában a biofűtől és a mellé elfogyasztott alkoholtól. A gyerek nem akart a mentőkkel menni, és a Velvet szerint már az otthonban azzal fenyegetőzött, hogy baj lesz, ha elviszik.

“Védencem kezdettől fogva részletes és következetes nyilatkozatokat tett. A fiatalkorú sértettnek viszont több verziója is van arra vonatkozóan, hogyan történt a bűncselekmény. Az általa elmondottak – az eljárás objektív adatai alapján – nélkülözik az életszerűséget és az ésszerűséget” – mondta Finta Eszter, a mentőgépkocsi vezetőjének ügyvédje.

A lányt végül a Péterfy Sándor utcai kórházba szállították, de mivel útközben hánynia kellett, a mentőkocsi félreállt, és az ápoló ellátta a gyereket. A Blikk szerint ekkor tettek ajánlatot a lánynak, majd gumikesztyűben több helyen is megtapogatták. A lány a kórházban nem mondott semmit, csak később a nevelőotthonban.

A mentősöket szexuális erőszakkal gyanúsítják. Bár a rendőrség kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat, a bíró végül a legenyhébb kényszerintézkedést, lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el velük szemben. Úgy tudjuk, a gyanú szerint a mentősök simogatták és fogdosták a nemi szervét, illetve próbálták orális szexre kényszeríteni a kábult lányt.

Ajánlott videó mutasd mind

Gyurcsány: Ebből nagy baj lesz

„Az Isten legyen hozzánk kegyes” – fohászkodik Orbán mentőcsomagját látva. Közben a Fidesz is kitalálta, hogyan rugdossa a baloldalt a válsághelyzetben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.