Belföld

Bérlakásbotrány: újabb képviselőt szerelt le szűkszavú válasszal a polgármester

Legalább annyi kiderült, hogy maradhat lakó a Várban.

Kedden arról írtunk, hogy az I. kerület fideszes polgármestere négy „igen” válasszal rázta le azt az LMP-s képviselőt, aki arról érdeklődött, hogy jogszerű, igazságos, méltányos és etikus-e, hogy a kerület vezetője annyi pénzért bérelhet önkormányzati lakást a Várnegyedben, amennyiért földi halandó egy csepeli panelt is alig vehet ki.

Mint azt az Index feltárta, más, a helyi vagy az országos politikához köthető személyek is jól jártak, miközben a képviselők előtt is titokban tartották, hogy rendkívül olcsón adják bérbe az önkormányzati lakásokat. Mindennek kapcsán egy másik ellenzéki képviselő, a DK-s Veres Dávid is írásbeli kérdésben fordult Nagy Gábor Tamás polgármesterhez, amiről az Index számolt be.

Veres rámutatott a levelében, hogy egyre kevesebben élnek a kerületben, pedig van 1500 önkormányzati lakás, ráadásul ahelyett, hogy marasztalnák őket, egy helyi rendelet lehetővé teszi, hogy másfélmillió forintot adjanak a friss házasoknak, ha elköltöznek a kerületből.

A képviselő arról érdeklődött, hogy a polgármester saját köre gyarapodásán túl kívánja-e a polgárság gyarapodását is szolgálni, illetve a Várba költöző Miniszterelnökség hivatalnokállománya felé is „olyan jóindulatú” lesz-e az önkormányzati lakásokkal, mint önmaga felé. Arra is rákérdezett, hogy

maradhat-e egyáltalán lakó a kerületben?

A képviselő a kérdéseire mindössze egy ötszavas választ kapott Nagy Gábor Tamástól:

Igen, maradhat lakó a kerületben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik