Belföld

Egész szombaton nem füstöltek a metrók

A négy budapesti metróvonalon futó szerelvények közül egyik sem füstölt december 3-án, szombaton. Kollégánk a helyszínen tartózkodott.

Ritkábban közlekedett az 1-es metró, leállt a 2-es és a hármast is pótolták a héten egy szakaszon, a 4-esből pedig füst miatt menekítették az utasokat péntek este.

A balszerencse-sorozat azonban szombaton megszakadt,

a hét hatodik napján ugyanis egyik szerelvénnyel sem volt gond.

Kollégánk a helyszínen volt, beszámolóját változtatás nélkül közöljük.

A 3-as metróval először a Deák térről a Gyöngyösi utcáig utaztam (egy hipermarketben intéztem a hétvégi bevásárlást), visszafelé viszont már egészen a Corvin-negyedig mentem. Már odafelé fura volt valami, de nem tudtam megmagyarázni, pontosan mi is az, amit érzek

– jelentette nekünk, majd hozzátette:

az utasok sugdolózását elcsípve esett le, hogy bökkenőmentesen tettük meg a több megállónyi utat. Sajnos annyira meglepődtem, hogy képet készíteni is elfelejtettem.

Ahogy az ilyenkor elvárható, a Budapesti Közlekedési Központ nem állított be metrópótló autóbuszokat.

Ti is tapasztaltátok? Írjátok meg kommentben!

Fejléckép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik